Több mint ezer embert kellett kitelepíteni a tomboló tűz miatt Portugáliában

Több ezer hektárt perzseltek fel a lángok, és mintegy 1400 embert kellett kitelepíteni a tomboló erdőtüzek miatt Portugália déli részén, ahol kedd hajnalban tűzoltók százai harcoltak a lángokkal.

A tűz szombaton lángolt fel Odemira közelében, de azóta tovább terjedt déli irányba, és már a turisták körében rendkívül népszerű Algarvét fenyegetik. A tűz eddig 67 hektárt tarolt le.

A helyzet válságos, nehéz és összetett 

- értékelte a kialakult állapotokat Helder Guerreiro, Odemira polgármestere. José Ribeiro, a polgári védelem vezetője annyit mondott, hogy sok a tennivaló, hogy a lángokat meg lehessen fékezni. Az illetékesen elmondták, hogy 19 kis falut, négy szálláshelyet és egy kempinget kellett kiüríteni elővigyázatosságból, és több utat lezártak.

A portugál meteorológiai szolgálat az ország hat körzetére adott ki vörös riasztást hőségriadó miatt hétfő éjfélig. Kedden az ország északi részén 41 Celsius-fokos hőségre számítanak. A hatóságok 120 településen figyelmeztettek tűzveszélyre.

A jelenlegi időjárási körülmények miatt a következő napokban egy kis tűzből is nagy baj lehet 

- hangoztatta sajtótájékoztatóján Patricia Gaspar polgári védelemért felelős államtitkár.
Tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a klímaváltozás miatt a hasonló hőhullámok gyakoribbak, intenzívebbek és kiterjedtebbek lesznek.

Forrás: MTI

2023. augusztus 08. 08:04
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Megdöbbentő videón, ahogy az autópályára zuhant egy mentőhelikopter Sacramentóban, az Egyesült Államokban. Csak a sz...
Menekülés közben a párizsi reptéren fogták el a Louvre egyik ékszertolvaját. A férfi Algériába akart menekülni, azót...
Felhőszakadás és heves jégeső csapott le szombaton sok helyen az országban. Bugyi és Albertirsa utcái kifehéredtek a...
Vonaton fosztotta ki az áldozatát egy rabló Miskolcnál, azzal fenyegette az utast, hogy megkéseli, ha nem adja oda n...
Centiken múlt, hogy nem ütközött egy utasokkal teli busszal egy autós Budapesten az Üllői úton, a sokkoló szabálytal...