Több mint 36 millió forint gyűlt össze a Regőczi Alapítvány két jótékonysági aukcióján

Több mint 36 millió forint gyűlt össze a Regőczi Alapítvány két jótékonysági aukcióján, amelyen mintegy 400 tárgy talált gazdára - mondta el Herczegh Anita, Áder János felesége, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért kuratóriumának elnöke az MTI-nek a budapesti Nagyházi Galéria és Aukciósház szombati jótékonysági árverése után.

"Fantasztikus eredmény, ebből sok gyermeket tudunk támogatni" - hangsúlyozta az októberi után másodikként megszervezett aukcióról. Októberben 222 tételt, a december 10-i aukción 169 tételt kínáltak árverésre, mindkét aukció mintegy 18 millió forintos összleütéssel zárult.

Az októberi és a decemberi aukción licitálni lehetett olyan, többek között nagy értékű ajándékokra, amelyeket Áder János korábbi köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita külföldi útjain és hazai találkozóin kapott az elmúlt tíz esztendőben.

A két aukció bevétele a Regőczi Alapítvány munkáját segíti.

Herczegh Anita elmondta: az alapítványhoz forduló gyermekek száma mára elérte az 1500-at. A havi rendszeres támogatás mellett minden gyerek kap karácsonykor 20 ezer forintot, ezt az ajándékot fedezheti ez az összeg.

A jótékonysági aukciókról szólva elmondta: érezhető volt mindkét árverésen, hogy inkább a kisebb értékű tárgyak ára emelkedett nagyobb mértékben, akár húsz-harmincszorosára, a több millió forint értékű tárgyak nehezebben találnak gazdára.


Kiemelte: a szombati aukción a legnagyobb értékű elkelt tárgy az aranyból készült datolyapálma gyöngyfüzérekkel, amelyet 7 millió forintért vettek meg.

Az aukción szinte az összes tétel új gazdára talált, néhány tárgy, amelyet nem vásároltak meg, a galériából még a következő napokban a kikiáltási áron elvihető.

Az árverésen a Ferenc pápától kapott arany medál, amely 1,2 millió forintos kikiáltási árról indult, 1,8 millió forintért kelt el. Heves licit után 40 ezer forintról 320 ezerre kúszott fel az ára egy Türkmenisztánból való kézi csomózású szőnyegnek.

A tételek közül több élénk licitemelkedés mellett talált új gazdát: a Szingapúrból származó aranyozott sárgaréz paripa kisplasztika ára 24 ezer forintról 110 ezerre emelkedett, a 12 ezer forintról induló japán kerámia tálka 75 ezer forintért kelt el.

Egy lengyelországi ajándékszett 12 ezer forintos kikiáltási árról indulva 100 ezer forintig jutott, egy Csehországból való karóra ára pedig 60 ezer forintról 200 ezerre emelkedett. Egy kambodzsai ezüst díszedény 650 ezer forintért, a Katarból származó ezüst dísztál 800 ezer forintért kelt el.

Forrás: MTI

2022. december 11. 08:20
A kérdés az, hogy 3,5 év alatt miért nem volt EU-Oroszország csúcstalálkozó? - tette fel a kérdést közösségi oldalán...
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Minisztereln...
Szeptember elején startol a kormány újabb otthonteremtési célú programja.
Éppen ötven éve annak, hogy a zenész eldöntötte: a legnagyobb titokban elhagy­ja a kommunizmustól sínylődő Magyarors...
Franciaországban kulcsfontosságú pillanathoz érhet az erőviszonyok átrendeződése.
A történelmi találkozó, amire egy világ várt! Most először ült tárgyalóasztalhoz az amerikai és az orosz elnök, Dona...
family
Versenyszántás, parasztolimpia és fogat ügyességi verseny is szerepelt a programban a XVIII. Szántóversenyen Nagyhal...
A világon egyedülálló lehetőségnek nevezte az Otthon Start Programot a Nézőpont Intézet elemzője. Az új támogatással...
Magyarország továbbra is a béke oldalán áll, ezt írta közösségi oldalán Szijjártó Péter, miután az orosz külügyminis...
Már legalább három ember meghalt a Spanyolországban tomboló erdőtüzekben, köztük egy 37 éves önkéntes tűzoltó, aki h...