Több kerületen át üldöztek egy autóst a rendőrök Budapesten

Budapest több kerületén át üldöztek egy autóst a rendőrök csütörtök délután. A férfit új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsítják, de közúti veszélyeztetés vétség miatt is eljárás indul ellene - közölte a rendőrség a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a nyomozók délután fél 5 körül figyeltek fel egy gyanús autóra a XV. kerületi Pozsony utca 26. előtt. Intézkedés alá akarták vonni a jármű vezetőjét, de ő a rendőrautót meglátva nagy sebességgel elindult a gépkocsival, a körülötte álló hat ember pedig felszállt egy villamosra.

A rendőrök az ismeretlen sofőr autóját a IV., a XIII. és a XV. kerületen keresztül követték, majd a IV. kerületi Berda József utca 44. alatt állították meg 20 percen belül. Az eset során senki sem sérült meg - tették hozzá.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A villamossal távozó hat embert - a Magyar Honvédség megerősítő szolgálatot ellátó beosztottjának együttműködésével - a XV. kerületi rendőrkapitányságra, az autót vezető K. Benjámint pedig a IV. kerületi rendőrkapitányságra állították elő.

Az ügyben a XV. kerületi kapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indított eljárást. Az autó vezetőjével szemben pedig közúti veszélyeztetés vétség miatt külön eljárás indul - írta a BRFK.

Az MTI információi szerint a sofőr piros lámpákat figyelmen kívül hagyva, járdákra is felhajtva menekült a rendőrök elől az autójával.

 

MTI

2021. február 05. 08:11
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
A helyettese Czinege Lajoshoz, a tolvaj miniszerhez hasonlította.
Hatalmas érdeklődés övezte a Harcosok Klubja edzőtáborát, amelyet szombaton Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. A rende...
Az apa a pedofilra támadt, mert fogdosta és molesztálta a lányát, akinek még drogot is adhatott. A másik férfi emiat...
Titokban temették el azt a két hetes csecsemőt, akit a gyanú szerint az anyja gyilkolt meg egy hónapja Nagydorogon, ...
A tehetségkutató válogatója nem várt ellentéteket szült a szakemberek között.