Több ezer pedagógus kap egymillió feletti bért a tankerületekben

A béremelések nyomán egyre több fiatal választja a pedagóguspályát, az új életpályamodell és a történelmi léptékű béremelés pedig nagyobb megbecsülést kínál a tanári hivatásban - tette közzé a Magyar Nemzet.

Már több mint 4600 tanár bére haladja meg az egymillió forintot a tankerületi iskolákban – közölte a kormány, hozzátéve: a béremelések nyomán egyre több fiatal választja a pedagóguspályát, az új életpályamodell és a történelmi léptékű béremelés pedig nagyobb megbecsülést kínál a tanári hivatásban.

Biztos megélhetést nyújt a pedagógus pálya

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, a tavalyi 32,2 százalékos, valamint az idén januári 21,2 százalékos béremelés után további két alkalommal emelkedik a pedagógusok bére, a teljesítményértékelés alapján szeptember 1-jétől, 2026. január 1-jétől pedig a következő évi béremelés során. Az újabb béremelések első üteme elsősorban a kiemelkedően teljesítőket, a második üteme a 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust, valamint a szakképzésben dolgozó oktatókat is érinti.

A tanárok átlagbére az idén eléri a bruttó 850 ezer forintot.

A kormány idén januárban már biztosított egy átlagosan 21,2 százalékos béremelést a pedagógusoknak, így a pedagógus-átlagbér elérte a diplomás átlagbér 80 százalékát. A kormány vállalásának megfelelően ezt követően is folytatódik a tanárok béremelése.

Az iskolákban június 30-ig, az óvodákban augusztus 15-ig értékelnek az igazgatók, óvodavezetők.

Az igazgatók a teljesítményértékelés alapján az átlagos teljesítményt nyújtóknak legfeljebb havi húszezer forint, a kiemelkedően teljesítő pedagógusoknak havi húszezer és hatvanezer forint közötti összeget adhatnak.


A 2026-os tanárbér-emelés mértéke a diplomás átlagbér emelkedésének mértékével lesz azonos. Ennek pontos arányát, illetve összegét az év végén, a bérek éves alakulását figyelembe véve lehet megállapítani.

A teljesítményértékelés alapján biztosítandó összeget teljes mértékben a magyar költségvetés fedezi. A teljes, 2031-ig terjedő tanárbéremelés nagyságrendje 6000 milliárd forint, amelynek 88 százalékát a nemzeti költségvetés biztosítja.

Nyitókép: MTI/Varga György

2025. augusztus 13. 09:20
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Hajós már megint beszólt! Vasárnap zenészkollégáinak mondogatott oda a Sztárban Sztár All Stars élő show-jában, de S...
family
GYERTEK, MEGTALÁLTAM! - Ott voltunk a megrázó pillanatban, amikor valaki felkiáltott, hogy megvan. Több száz ember é...
family
HORRORANYA - Majdnem halálra rázta kisbabáját egy szombathelyi nő, a kicsi feje előre-hátra csapódott, a kegyetlen a...
Tavaly decemberi súlyos balesete után azt hitte, hogy véget ért a karrierje, de a csodával határos módon ma már a na...
family
Feszült belpolitikai helyzettel néz szembe a választások után a chisinaui vezetés. Míg Moldova kormánypártja a többs...