Több díler csuklóján kattant a bilincs, több helyen is lecsapott a rendőrség

A rajtaütések során több kiló pszichoaktív anyagot foglaltak le.

A rendőrök egy 31 éves erdőteleki és egy 49 éves jászapáti férfi lakásán tartottak házkutatást múlt szerdán, melynek során több száz gramm, nejlontasakba és alufóliába kiporciózott port foglaltak le, amiről feltételezték, hogy kábítószer és új pszichoaktív anyag. A megalapozott gyanú szerint a férfiak kiskorúak számára is árulták az illegális szereket 1000-5000 forintos pakk áron.

Az egyenruhások készpénzt, mobiltelefonokat és ékszereket foglaltak le, a kereskedőket pedig gyanúsítottként hallgatták ki. A férfiakat őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat.


Mindezzel szinte egyidőben, szerda este 20 óra 45 perckor egy nő értesítette a rendőrséget és azt állította, hogy a főváros XVIII. kerületében egy ismerőse bántalmazta őt. Amikor a hatóságok a helyszínre értek végül elmondta, testi erőszak nem történt, de ki kellett menekülnie a férfi elől, aki az ágyon aludt, mellette pedig nagy mennyiségű kábítószergyanús anyagot találtak. A helyszínre mentőt is hívtak, de a 32 éves M. Andor nem igényelt ellátást. A házkutatás során közel 7,5 kilogramm tömegű új pszichoaktív anyagot, valamint 6 millió 620 ezer forintot foglaltak le. Az elsődleges szakértői vélemény alapján a dizájnerdrog feketepiaci értéke körülbelül 7,5 millió forint.

A nyomozók kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték a férfi letartóztatását​.​ – írta meg a police.hu.

Címlapfotó: police.hu

2023. június 27. 19:49
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
A Tisza a brüsszeli tervet hajtaná végre – jelentett ki a kormánypártok kommunikációs igazgatója közösségi oldalán p...
Kisiklott egy vonat több kocsija is Magyarkútnál pénteken reggel.
Tízezrével épülnek majd lakások a kormány által most elindított, három százalékos hitelprogram keretében - mondta a ...