Tinédzserek mentettek életet

A fiatalok talpraesettségének köszönhető, hogy a történet boldog véget ért.

Egy 61 éves férfi egy elhagyatott úton lett rosszul miközben hazafelé tartott Somogyudvarhelyen. Két, a helyi középiskolába járó diák péntek este kocogni indult, ez volt a férfi óriási szerencséje. A 16 éves Turi Katinka elmondásai szerint először csak egy árnyat vettek észre az elhagyatott földút sötétjében, de telefonjaik fényében már látták, a négykézláb feltápászkodni próbáló férfi segítségre szorul. Hívták a mentőket, akik 20 perc múlva a helyszínre érkeztek, őket Katinka várta, míg társa, Benedek szóval tartotta a férfit. A mentők ezután elszállították a sérültet.

A történtek után másnap a férfi hozzátartozója telefonon tudatta a fiú édesanyjával, a 61 éves úr jól van, mindenre emlékszik, és rendkívül hálás a segítségért.

A férfi nem fogyasztott alkoholt, és gyógyszer hatása alatt sem állt, valószínűleg betegsége miatt lett rosszul – írta meg a Somogy megyei hírportál.

 

a címlapfotó illusztráció

2021. március 28. 08:13
A privatizáció után kontroll nélkül emelték az árakat a nyugati tulajdonú közműcégek.
A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésben üzent Brüsszelnek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált arra a Ripostban megjelent hírre, miszerint a Tisza Párt egyik meghatár...
Rendőröket és polgárőröket is riasztottak a helyszínre.
Amint arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, Brüsszel újabb súlyos forráselvonással fenyegeti az európai mezőgazd...
Idomított csimpánzokhoz hasonlította a magyar gazdákat a Tisza Párt egyik agrárszakértője. Kökény Attila az uniós ag...
A rendőrök közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.