Testápolóban akart drogot csempészni a börtönbe szerelmének

Tiltott teljesítményfokozó szert próbált becsempészni szerelmének testápolóba rejtve egy nő. Vádat emelt most ellene a tatabányai ügyészség.

A nő 2018. június 6-át megelőzően tiltott teljesítményfokozó szert szerzett, amelyet a börtönbüntetését töltő párjának akart eljuttatni. A nő a szert tartalmazó anyagot porrá darálta, majd azt három testápolóba keverve tatabányai lakása hűtőszekrényében tárolta – közölte az ügyészség.

Hozzátéve, hogy 2018. június 6-án reggel pedig Tatabányán 15 amfetamin származékot tartalmazó tablettát is vett.

Az elrejtett drogokat így a tubusokban akarta bejuttatni börtönben ülő szerelmének.

A drogvásárlás után percekkel azonban lebukott a rendőrök előtt. A nyomozók így lefoglalták a kábítószert, valamint később a nő lakását a tiltott teljesítményfokozót is.

A Tatabányai Járási Ügyészség most vádat emelt a nővel szemben. A vádhatóság a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a nőt végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje.

2021. február 05. 08:36
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Elismerte a korábbi ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba, hogy Volodimir Zelenszkij rendelete miatt menekült külföld...
Újabb botrányos hangfelvétel szivárgott ki a Tisza pártból, melyből kiderült, hogy Tarr Zoltán már korábban is el ak...
Magyarország már több mint egymillió migránst tartóztatott fel a déli határon, ennek ellenére Brüsszel továbbra sem ...
Az európaiak elsöprő többsége elzavarná Ursula von der Leyen-t. Ez derült ki a Cluster17 legfrissebb kutatásából.
Tízen meghaltak és 41-en megsérültek, amikor egy vonat letarolt egy emeletes buszt Mexikóban, erről megdöbbentő felv...