Temetőben hagyták magára a hároméves kisfiút és kutyáját két nappal karácsony előtt

Hároméves kisfiúról mondtak le a szülei. Magára hagyták Ohio államban a Hinckley település egyik temetőjében kutyájával együtt, két nappal karácsony előtt. A gyereket ideiglenesen gondozásba helyezték, apja azonban már jelentkezett érte.

A rendőrség szerint egy szemtanú bejelentette, hogy egy kék autót látott a temetőből elhajtani, ami után futni látott egy kisfiút és egy kutyát. A hároméves Tonyt a Hinckley Rendőrkapitányság munkatársai vették fel, majd ideiglenes gondozásba került – írja a Daily Mail.

A kisfiú csak a saját és szülei keresztnevét tudta megmondani, más információval nem tudott szolgálni.

Végül David Centner, a Hinckley Rendőrkapitányság rendőrfőnöke közölte egy Facebook bejegyzésben, hogy a fiú szüleit azonosították, de továbbra is folynak a nyomozások. Továbbá köszönetet mondott mindazoknak, akik valamilyen módon segítettetek a kisfiú ügyében.

 

Miután elterjedt a hír az esetről a helyi közösségben és azonkívül is, rengeteg karácsonyi ajándék gyűlt össze, több száz ember vásárolt a fiúnak, és adták le őket a helyi rendőrségen. A gyereket egy fantasztikus nevelőcsalád vette ideiglenesen magához.

 

Jelenleg az anyuka után nyomoznak, aki egy helyi egészségügyi intézményben kezelnek.

Az esemény idején feltételezhető, hogy a gyerek az anyuka felügyelete alatt állt, míg a fiú apjának semmi köze nem volt a temetőben történtekhez. Miután felvették vele a kapcsolatot, a kisfiú apja együttműködött a hatóságokkal a nyomozás során.

Még nem emeltek vádat senki ellen, mert folyamatosan nyomoznak az ügyben – mondta David Centner. A rendőrfőnök közölte, hogy Tony és a kutya jelenleg az apukánál vannak.

Címlapfotó: facebook.com/@hinckleytownshippolice

2021. január 04. 14:31
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...