Temetőbe küldték a Fejér megyei elítélteket

A baracskai börtön fogvatartottjai közül tizenketten vállaltak szabadidejükben önkéntes és díjazás nélküli munkát a kápolnásnyéki zsidótemetőben.

A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális önkéntes akció, amelyet a három történelmi keresztény egyház szervez. Az akció Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyenek másokért, környezetünkért.

Országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.) - számolt be róla a Közép-Dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet.

A baracskai börtön egyből megragadta ezt a lehetőséget, ugyanis fogvatartottak által végzett önkéntes munka megszervezésével vállalt részt ebben a társadalom számára hasznos kezdeményezésben. Lehetőség szerint évente két alkalommal kerül sor a kápolnásnyéki zsidótemető rendbetételére a börtön elítéltjeinek részvételével. Koranyáron már egyszer megszépült a település központi részén elhelyezkedő temető, az őszire pedig kedden került sor.

Fotó: bv.gov.hu

A fogvatartottak társadalomba történő visszahelyezési törekvések közé tartozik, hogy büntetésük letöltési idejeén az elkövetett bűncselekményük jóvátételeként olyan tevékenységekben vegyenek részt, amelyek csökkentik az általuk okozott kárt. Valamint tettük megbánását ily módon fejezzék ki és közvetítsék a társadalom felé, hogy a változás útjára léptek.

2021. október 13. 14:10
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
Házat, lakást vásárol most mindenki, szó szerint licitharc dúl az ingatlanokért! A sztárok is küzdenek, mutatjuk, ho...
family
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family