Szolgálaton kívüli biztonsági őr késelt - Videó

Ismerőse miatt ki akarták rúgni az állásából, ezért a férfi nagyon dühös lett. 

A vádirat szerint az egyik vádlott - egy 29 éves férfi - biztonsági őrként dolgozott egy VII. kerületi szórakozóhelyen. 2020. június 29-én a sértettel együtt italoztak a vádlott lakásán, és kábítószert is fogyasztottak. A két férfi késő délután azonban összeszólalkozott egy korábbi sérelem miatt, ezért a sértett hazament, és felhívta a vádlott egyik munkatársát, hogy rossz színben tűntesse fel őt. Ennek következtében a vádlottnak főnöke telefonon keresztül akart felmondani.

Az incidenst követően mindkét férfi a VII. kerületben található szórakozóhelyre ment, ahol dolgoztak, majd a vádlott megkérte egy 27 éves ismerősét, rendezzék a köztük lévő nézeteltérést, ehhez viszont magához vett egy zsebkést is – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Amikor a vádlott meglátta, hogy a sértett a kollegáival beszélget, szidalmazni kezdte és rátámadt a férfira, aki védekezni kényszerült. A bántalmazásba bekapcsolódott a vádlott társa, a 27 éves férfi is, a sértettet ütlegelni kezdte. Ezt kihasználva, a 29 éves vádlott a sértetthez lépett, és a nála lévő zsebkéssel megszúrta őt a hátán. Ekkor a jelenlévő biztonsági őrök szétválasztották a verekedőket.

A szúrással a vádlott életveszélyes sérülést okozott a sértettnek.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg bűnügyi felügyeletben lévő 29 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés, valamint közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt a vádiratban. 27 éves társával szemben garázdaság vétsége a vád, és az ügyészség azt indítványozza, hogy a bíróság őt ítélje pénzbüntetésre.

 

A címlapfotó illusztráció

2021. május 26. 10:21
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
A Tisza a brüsszeli tervet hajtaná végre – jelentett ki a kormánypártok kommunikációs igazgatója közösségi oldalán p...
Kisiklott egy vonat több kocsija is Magyarkútnál pénteken reggel.
Tízezrével épülnek majd lakások a kormány által most elindított, három százalékos hitelprogram keretében - mondta a ...
A Tisza-adó nem adószakmai, hanem bizalmi kérdés, a nemzeti konzultáció pedig arról szól, hogy miután az egyik párt ...
A riportert nemrég munkavégzés közben akasztással fenyegette meg Magyar Péter egyik támogatója.