Szoboszlai Dominiknak most már lesz mivel port törölgetnie

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos, a Liverpool és a Bournemouth magyar válogatott labdarúgói egymás ellen léptek pályára, majd cseréltek mezt az Anfielden, ahol a vendéglátó Vörösök 3-1-es győzelmét követően a kamerák előtt viccelődtek egymással.

"Örülök, hogy sikerült megszerezni a három pontot, mert ez nagyon fontos volt a csapatnak. Szinte sosem vagyok elégedett magammal, ettől függetlenül örülök, hogy ilyen teljesítményt tudtam nyújtani" - mondta az M4 Sport helyszíni stábjának a 32-szeres magyar válogatott Szoboszlai, majd hozzátette, hogy az elkerülhető, kisebb hibákat ki kell elemeznie, ki kell javítania, de "nagyjából elégedett" a második fellépésével a Premier League-ben, amelyen a mérkőzés legjobb játékosának választották.

"Sztori szokott lenni köztem és Marco Rossi között, hogy én is emberből vagyok, én is hibázhatok, de nem szeretek hibázni, és még mindig nem tudom elfogadni, ha ilyen kis hibákat elkövetek, de majd ezen is túljutunk" - fogalmazott a 22 éves támadó középpályás, a válogatott csapatkapitánya, aki arra is kitért, hogy mi zajlott le benne, amikor a harmadik percben hátrányba kerültek Kerkez Milos csapata ellen.

Fotó: Szoboszlai Dominik Hivatalos Instagram oldala

"Az én fejemben az volt, mikor bekaptuk a gólt, hogy hogyan reagálunk majd erre, mivel mindig ez a legfontosabb, de sikerült hamar gólt rúgnunk, sőt, a félidőre átvettük a vezetést, és a piros lap után is gyorsan betaláltunk" - mondta, majd kiemelte: "elégedett vagyok a csapat teljesítményével és nagyjából az enyémmel is, de ez csak a mai nap volt, holnaptól már a Newcastle Unitedre kell koncentrálnunk".

Szoboszlai azt is elárulta, hogy a lefújás után mezt cserélt honfitársával, majd tréfálkozva hozzáfűzte: "most már lesz mivel port törölgetnem".

A 19 éves Kerkez szerint a Bournemouth jól kezdte a mérkőzést, de nehéz egy ilyen szintű csapat ellen játszani, mint a Liverpool, és a végén a szerencse is hiányzott.

"A mesterrel megbeszéltük, hogy az első perctől kezdve agresszívan kell játszanunk és megmutatni nekik, hogy nem fogunk beállni védekezni, hanem előre megyünk és támadunk. Ez az első húsz-harminc percben sikerült, de nem tudunk végig támadni egy olyan együttes ellen, ahol ilyen jó játékosok vannak. Büszke vagyok a csapatomra, mert szerintem jól játszottunk, csak most nem jött ki az eredmény" - nyilatkozott Kerkez Milos, aki elárulta, a meccs után viccelődve azt mondta Szoboszlainak, hogy bár valóban tizenegyes volt, amikor elesett a tizenhatoson belül, de szerinte kicsit azért feldobta magát.

MTI

2023. augusztus 20. 08:14
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
A Telex független és objektív újságírója megírta, hogy Magyar Péter sosem volt még ennyire magabiztos. Milyen kár, h...
Magyarországról kitiltott Robert Brovdi kampányolt a Tisza Párt vezére mellett. Robert „Madyar” Brovdi, az ukrán dró...
Már a mentők sem tudták megmenteni az életét.
Nem akárki bukkant fel október 23-án a Tisza Párt vonulásán. A korábban éveket börtönben töltő Tasnádi Péter úgy tűn...
Európában is pontosan tudják, hogy a békecsúcs nem került le a napirendről, az időpontja kétséges, de hogy lesz, afe...