Orbán Viktor: a budapesti békecsúcs nem került le a napirendről

Európában is pontosan tudják, hogy a békecsúcs nem került le a napirendről, az időpontja kétséges, de hogy lesz, afelől nincs kétség - jelentette ki a miniszterelnök a budapesti békecsúcsról pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című, a közmédia brüsszeli stúdiójából sugárzott műsorában.

„Szép és felemelő nemzeti ünnepünk volt”

Szép és felemelő nemzeti ünnepünk volt - mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor - aki EU-s csúcsra érkezett csütörtökön Brüsszelbe - azt mondta: erős nap volt a csütörtöki, úgy érezte, hogy nem 24, hanem 48 órából állt. A legfontosabbnak azt nevezte, hogy szép és felemelő volt a nemzeti ünnep.

Hozzátette: most mindenki a politika felől közelít az október 23-i nagygyűlésekhez, de valójában ez egy nemzeti ünnep, amelyen az 56-os hősökre emlékeztek és arra, hogy a legnehezebb időkben is képesek voltak kiállni a jó ügyek és "saját magunk mellett".

Külön köszönetet mondott az ünnepi műsorban résztvevő művészeknek, hangsúlyozva, hogy régen látott ilyen felszabadult, de a szíveket megérintő ünnepséget.

Ugyanakkor mire odaért Brüsszelbe, ott "már égett a ház". "Itt Brüsszelben szembejön a valóság" - mondta, hozzátéve, hogy olyan napirendi pontok voltak az uniós találkozón, mint az orosz-ukrán háború, a versenyképesség, a lakhatási kérdések Európában, és néhány külpolitikai kérdés is. És elfogyott a pénz - állapította meg.


A budapesti békecsúcs nem került le a napirendről

Európában is pontosan tudják, hogy a békecsúcs nem került le a napirendről, az időpontja kétséges, de hogy lesz, afelől nincs kétség - jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor jelezte: mindenki tudja, az oroszok meg fognak egyezni az amerikaiakkal. Ugyanakkor az európaiak problémája, hogy ők háborús bűnösnek nyilvánították az orosz elnököt, akivel ezért nekik probléma találkozni. Az amerikai elnök sosem tett ilyet, ezért ő bármikor tud találkozni az orosz elnökkel.

Az európaiak attól szenvednek, hogy bár mindenki érzi, hogy közvetlen európai-orosz csúcsra volna szükség, "na, de hogy jön ez össze azok után, amiket mondtak, meg csináltak az európaiak?" - tette fel a kérdést, hozzátéve, ha nem gondolkodsz előre, elragad a hév, vagy csak rövid távon gondolkodsz, annak előbb-utóbb megfizeted az árát.

A miniszterelnök azt is mondta: az ukrajnai háború finanszírozása az EU részéről egyre rosszkedvűbben történik. Meglátása szerint az európai vezetők már szabadulnának ettől a tehertől, de olyan mértékig lovalták bele magukat a háborúba, sőt, "csábították, nyomták" ők maguk a háború irányába Ukrajnát, hogy nagyon nehéz ebből a háborús pszichózisból, háborús légkörből "visszajönni".

„Az Európai Néppárt határozza meg a magyarországi ellenzék politikáját”

Az Európai Néppárt határozza meg a magyarországi ellenzék politikáját - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt mondta: a magyar ellenzéknek, a Tiszának is meg a DK-nak vannak gazdáik, az Európai Néppárt meg az Európai Szocialista Párt. Itt mind a kettő háborút akar - hangsúlyozta a kormányfő.

Hozzátette: Brüsszelből általában a Brüsszelt támogató pártoknak csak az az utasítás érkezik, hogy a központi vonalat kell támogatni. A központi vonal Brüsszelben a háborúpárti vonal - mutatott rá.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: egyetlen olyan csoportosulás létezik ma az Európai Unióban, amelyik békepárti és háborúellenes, az a Patriótáké.

 

 


"Mi annak örülünk, ha minél több pénz marad az emberek zsebében"


A kormány csak annyi pénzt akar adóban elvenni az emberektől, amennyi feltétlenül szükséges az ország működtetéséhez. "Mi annak örülünk, ha minél több pénz marad az emberek zsebében" - fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor a Tisza Párt adóterveiről szólva elmondta: "az a probléma, hogy láthatóan hazudozás zajlik", elhangoznak olyan állásfoglalások, hogy bizonyos témákról nem szabad beszélni a választás előtt, mert elveszítik a választást. A Tisza vezetői arról beszéltek, nyíltan megmondták a saját embereiknek, hogy nem lehet megmondani a választás előtt, mire készülnek, mert ha megmondanák, elveszítenék a választást - idézte fel.

Hozzátette: ezért van összevissza beszéd a másik oldalon, mert ezt a valódi szándékot akarják elleplezni. De a modern politikában ez nagyon nehéz, mindenki hallhatta a saját fülével, amikor a tiszások szavaztak arról, hogy az egykulcsos adó helyett progresszív adó legyen, ami adóemelést jelent. Vagy amikor arról beszéltek a szakértőik, hogy a nyugdíjrendszerbe be kell avatkozni, és el kell törölni a Nők 40-et, a 13. havi nyugdíjat át kell alakítani - emlékeztetett.

Hangsúlyozta: ez a magasabb újraelosztásról szóló terv egyfajta társadalmi mérnökösködés, "komcsi gondolkodásmód".

Ezzel szemben a kormány csak annyi pénzt akar adóban elvenni az emberektől, amennyi feltétlenül szükséges az ország működtetéséhez. "Mi annak örülünk, ha minél több pénz marad az emberek zsebében. Nem elvenni akarjuk tőlük a pénzt, utána igazságos világot csinálni. Ez egy balos dolog, nekünk eszünk ágában sincs" - szögezte le.

A DK és a Tisza Párt eltörölné a rezsicsökkentést

 A brüsszeliek azt akarják, hogy Magyarországon töröljék el a rezsicsökkentést, a DK és a Tisza Párt pedig ezt a brüsszeli vonalat támogatja - jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor az az orosz energiahordozók importjának tilalmáról szóló brüsszeli tervekre reagálva elmondta: még harcolunk, ez a csata még nem veszett el, noha komoly manőverekre van szükség.

A brüsszeliek azt akarják, hogy Magyarországon töröljék el a rezsicsökkentést, mert annak árát a nagy multicégek és energiacégek fizetik meg, és Brüsszel az ő érdeküket képviseli a magyar emberekkel szemben - figyelmeztetett.

Hozzátette, a DK és a Tisza Párt ezt a brüsszeli vonalat támogatja, eltörölnék a rezsicsökkentést.

A rezsicsökkentés ellenfeleinek kapóra jön, hogy most szankciók vannak az orosz energiahordozókkal szemben - ismerte el, hangsúlyozva: ha nekünk többet, akár kétszeresét kell fizetnünk az olajért meg a gázért, akkor az embereknek sem lehet a mostani, rezsicsökkentett áron továbbadni.

Tehát aki rezsicsökkentést akar, annak meg kell védenie Magyarországnak azt a jogát, hogy az oroszoktól vásároljunk, vagy az oroszokéval azonos áron, vagy annál olcsóbban vásároljunk olajat és gázt. Ez a meccs nincs lefutva - összegzett Orbán Viktor.

MTI/A fotók illusztrációk (MTI)

2025. október 24. 08:37
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family
Van, aki az árnyékból akar kilépni és van, akinek 20 év után teljesül az álma, sokan pedig nyeri jöttek. Összeálltak...
family