Szinte az összes amerikai katona eltűnt Afganisztánból

Több mint 90 százalékban végrehajtották az amerikai csapatkivonást Afganisztánból.

2021. július 07. 08:06

A amerikai középső parancsnokság (Centcom) tájékoztatás szerint "a rendezett és felelősségteljes" kivonulás keretében eddig Afganisztánból 984 repülőgépszállítmányra való hadianyagot szállítottak el. Hét támaszpontot adtak át hivatalosan az afgán védelmi minisztériumnak.

Az utolsó NATO- és amerikai katonák a múlt héten hagyták el az afgán fővárostól, Kabultól mintegy 50 kilométerre északra található bagrami légi támaszpontot, amely a külföldi erők főhadiszállásaként szolgált a konfliktus sújtotta országban.

Fotó: Facebook/U.S. Central Command

Joe Biden amerikai elnök azt ígérte, hogy az amerikai erők szeptember 11-ig elhagyják Afganisztánt. Az utóbbi időben azonban voltak arra utaló jelek, hogy a csapatkivonás jóval korábban is lezárulhat. Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője a múlt héten például arról beszélt, hogy augusztus végéig megvalósíthatják az amerikai katonák kivonását.

Megfigyelők attól tartanak, hogy a nemzetközi erők kivonása nyomán a szélsőséges iszlamista tálibok kerülnek újfent hatalomra. A radikálisok az ország több pontján is előrenyomulnak. A kabuli védelmi tárca kedden ellenoffenzívát jelentett be Afganisztán északi részén, ahol több körzet is már a tálibok kezére került.

MTI

Kötéllel mentették meg a sérült férfit
Speciális alpintechnikával, kötelekkel mentettek meg egy fejsérült férfit Budapesten, a 2. kerületben. A férfi elesh...
Egy nő hajóján remélt menedéket a fóka, ám ő belökte a bálnáknak
A kanadai nő tette hatalmas felháborodást váltott ki, inkább törölte a videót.
Repedt bordával is táncparkettre lépett
Nem csak izgalmas, hanem megható és könnyekkel teli első élő show-t tudhatnak maguk mögött a Dancing with the Stars ...
Sok megaláztatás érte Pásztor Erzsit
Már nem haragszik azokra a színészekre, akik helyette kapták meg a szerepet. Pásztor Erzsi őszintén vallott életéről...
Meghalt, de a zenéje örökké él
Három órás nagykoncertet tartottak vasárnap este a Budapest parkban, az AWS tragikusan elhunyt frontembere, Siklósi ...
Megrengett a föld, rémülten rohantak
Szokatlan erősségű földrengés rázta meg hétfő délelőtt Kréta szigetét. Bár a térségben igen gyakoriak a földrengések...
Sikoltozott, valóra váltották az álmát
Lehengerlő produkciók és elképesztő drámák. Vasárnap este lezárult a Sztárban Sztár leszek! középdöntője, ezzel pedi...
Több ezer diák a világkiállításon
Interaktív programokkal, vezetett túrákkal és bemutatókkal várja a Vadászati Világkiállítás a gyerekeket a Fátyol is...
Szavazólapokat vitt, karambolozott
A botrányos ózdi előválasztás szervezője, bizonyos B. László szenvedett balesetet múlt hét szerdán az M3-as autópály...
Büszke a kirohanására Gyurcsány Ferenc
Nem érzi aggályosnak, sőt még büszke is agresszív kirohanására Gyurcsány Ferenc. A pártelnök egy videóban beszélt ar...