Szexuálisan bántalmazott egy 14 éves fiút az iskolai dolgozó

A nő ellen a napokban emeltek vádat.

Az eset az amerikai Connecticutban történt, amikor a helyi iskolában konyhásnőként dolgozó Andie Paige Rosafort behálózta az egyik 14 éves diákot – írta meg a Crime Online szerdán.

A nő kezdetben az iskolában, majd a közösségi médiában vette fel a fiúval a kapcsolatot, ahol beszélgetésük során kérés nélkül intim képeket és videókat küldött neki.

A diák először azt hitte, véletlenül címezte neki a nő, ám hamar kiderült, szándékosan bombázta pikáns tartalmakkal a gyereket.

Andie és a fiú hónapokig találkozgattak és szexuális kapcsolatot folytattak egymással, azonban az iskola vezetőségének szemet szúrt a viszony.

Fotó: Connecticut-i Rendőrség

Így január 17-én az igazgató jelentette a rendőrségen az ügyet, majd kihallgatták az érintetteket.

A dolgozó telefonját és a számítógépét lefoglalták, melyeken több meztelen képet is találtak róla és a fiúról.

A nőt ezt követően letartóztatták, a napokban pedig szexuális zaklatás és kiskorú elcsábítása miatt emeltek ellene vádat.

Andie azonban ártatlannak vallotta magát. Március 12-én áll bíróság elé, addig is a fiú szülei távoltartási végzést kértek ellene.

2023. március 08. 15:06
Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
ÖSSZEÁLLTAK A CSAPATOK - A siker és a hírnév kapujában, összeálltak a csapatok a Megasztár első élő showjára. A vers...
family
Orbán Viktor édesanyja, Sipos Erzsébet beszélt a Békemenetről, a családról és a tisztességről is Kersák István youtu...
Három másik ember életét követelte az öngyilkos merénylet.
Az egyik pillanatban sírnak, a másikban a felhők felett járnak - újabb és újabb drámai fordulatok váltják egymást a ...
family
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...