Szexre ajánlotta fel párját egy férfi, hihetetlen, hogy mit kért cserébe

A férfi nem aprózta el az üzletet, a bíróság a napokban hozott ítéletet.

Az eset 2021 júniusában történt, amikor a férfi és élettársa Szentgotthárdon vállaltak munkát, ezért odautaztak és a helyi munkásszállón laktak – derült ki a Szombathelyi Törvényszék szerdai közleményéből.

Egyik nap megbeszélték egy munkatársukkal, hogy lemennek hozzá iszogatni, beszélgetni. Azonban az ott töltött idő alatt a férfinek megtetszett a falon három – ismeretlen szerzőtől származó, dekorációs célból kihelyezett – kép és ezt a kedvesének is jelezte.

Majd kis idő múlva megkérte, hogy a képekért cserébe feküdjön ágyba a házigazdával és létesítsen vele szexuális kapcsolatot, a munkatársnak pedig felajánlotta a nőt szexuális célokra.

A férfi ittassága miatt egyre agresszívabb lett, így megfenyegette élettársát, hogy tegye meg, vagy különben megöli.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Az aktus végül nem jött össze, ugyanis a pár összeveszett, a férfi kezénél fogva rángatta meg kedvesét, majd a telefonját is összetörte.

Ekkor a nő félelmében elhagyta a házat, majd párja is követte. Végül együtt tértek vissza a munkásszállóra.

Visszaérve lakrészükre, az agresszív férfi továbbra is szidalmazta a nőt, majd órákig bántalmazta, ami miatt nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szerzett.

Pár nappal később újra megrángatta, arcát ököllel ütötte, így a nő feljelentette a rendőrségen.

A bíróság fenyegetés és testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak miatt halmazati büntetésül 7 év 6 hónap fegyházra ítélte a többszörös visszaesőt.

Feltételes szabadságra nem bocsátható.

Elrendelték a letartóztatását, azonban a férfi és a védője fellebbezést nyújtottak be.

2023. március 23. 10:23
Anyaszült meztelenül ment be a Szent Péter-bazilikába egy férfi, döbbenetes fotók készültek
A biztonságiak vitték el.
Érkező vonat elé hajtott barátaival egy 19 éves sofőr, a legfiatalabb utas még csak 16 volt
Az egyik utas életét már nem tudták megmenteni.
Suhajda Szilárd tragédiája: A legfontosabb kérdésre találhatták meg a választ
A hegymászó eddigi teljesítménye is csak a csodával magyarázható.
Robbantással fenyegették a bíróságot
Bombarobbantással fenyegették meg a kispesti bíróságot szerda reggel, ezért ki kellett üríteni az épületet. Összesen...
A bicikliúton ment több mint 100-zal
Hajmeresztő felvételt rögzített egy autós Győr és Komárom között. Egy elektromos autó legalább 100-zal száguldott a ...
Nem adott elsőbbséget, majdnem meghalt
Sokkoló balesetet rögzített egy térfigyelő kamera Csepelen. Nem adott elsőbbséget, hatalmas sebességgel száguldott b...
Kisfiúkkal szexelt az ismert vállalkozó
11 éves gyereket erőszakolt meg egy 43 éves férfi, a rendőrök nemrég Szigetcsépen fogták el. A pedofil, aki egyébkén...
Üveggel dobta meg a férjét, meghalt
A kocsija mellett fekve találtak rá egy összevert, haldokló férfire Zala vármegyében. Azonnal mentőt hívtak hozzá, d...
Világvégét hirdetett, majd ölt
Istennel beszélgetett és a világvégét hirdette az a 29 éves tengelici férfi, aki halálra késelte 24 éves unokatestvé...
Saját házában ölték meg a nyugdíjast
Brutális módon végeztek egy 80 éves nyugdíjassal Nyíregyházán. Információink szerint egy csavarhúzóval, vagy késsel ...
Fontos változásokat jelentettek be a vízilabda Bajnokok Ligájában
Orbán Viktor: Változás kell Európában - fotó
Szellemes bújócska a legújabb ingyenjáték
Az ÖK kutatói azt vizsgálják, hogyan alakul át a zárt gazdasági erdők mikroklímája, ha különböző alakú és méretű lékeket vágnak benne
ByeAlex: Ganxsta Zolee hazudik, most túlment egy határon