Szerbia egy héten belül olthat a kínai vakcinával

Összesen egymillió dózis érkezett szombaton a belgrádi repülőtérre a kínai vakcinagyártó, a Sinopharm koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagából. Aleksandar Vucic, szerb elnök szerint egy héten belül megkezdődhet a felhasználásuk.

Szombaton Belgrádba érkezett egy repülőgépen a kínai vakcinagyártó, a Sinopharm koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagából összesen egymillió dózis. Ezzel Szerbia lehet az első európai ország, amely a kínai vakcinát felhasználhatja a tömeges oltási programjában – olvasható a hirado.hu oldalán. 

Aleksandar Vucic, szerb elnököt a Belgrádba akkreditált kínai nagykövet is elkísérte a főváros repterére, ahol az Air Serbia gépéről rakodták ki a vakcinákat tartalmazó tartályokat.

Szeretném megköszönni Hszi Csin-ping elnöknek és a kínai vezetésnek, hogy egymillió dózist küldtek nekünk a vakcinából – mondta Vucic.

A szerb elnök elmondta: a szerb gyógyszerészeti hatóság a következő napokban engedélyezheti a Sinopharm oltóanyagát, a vele való oltás pedig egy héten belül megkezdődhet.

Mindeddig több mint húszezer szerbet oltottak be a tömeges oltási program december végi indulása óta, elsősorban idősek otthonában élőket és egészségügyi dolgozókat. Náluk a Pfizer és a BiNTech illetve az orosz Szputnyik vakcináját használták fel.

Vucic azt mondta: Szerbia további 250 ezer Szputynik vakcinát és 20 ezer Pfizer vakcinát vár a jövő hét folyamán. Hozzátette, júniusig az AstraZeneca és a Moderna termékeiből is érkezni fog az országba.

Magyarország is a Sinopharm vakcinájának hatósági engedélyezésére vár az oltás megkezdése előtt, miután az Európai Bizottság megadta az engedélyt a vakcinaellátásról való tárgyalásra.

A nyugat-balkáni régióban az oltás csak Szerbiában és Albániában kezdődött eddig meg. Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró és Észak-Macedónia eddig nem jutott semmilyen vakcinához.

Kína a Covid-19 ellen használatos Sinopharm BIBP vakcináját december végén hagyta jóvá. Mindeddig részletes hatékonysági adatokat nem adtak ki a vakcináról, de a gyártó cég ideiglenes adatai szerint ez 79,34 százalékos jelenleg.

A címlapfotó illusztráció

2021. január 17. 15:38
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Kirobbanó formában! Zoltán Erika évtizedek óta a magyar popzene egyik legismertebb arca - és ez mit sem változott. T...
family
POKOLI TŰZ - Levegőbe repült egy egész épület Százhalombattán. A robbanást még Budapesten is lehetett érezni. A MOL ...
family
Sírás, összeomlás, kiborulás – ilyen középdöntője még nem volt a Megasztárnak. A zsűri is nehezen bírta a nyomást, E...
family
PUSZTÍTÓ - Kigyulladt és több tízméteres lángokkal égett a százhalombattai olajfinomító hétfő este, a környéken több...
Már csak méterek hiányoztak, de a csúcstámadás mégsem jött össze. Hazatértek a magyar hegymászók, ott voltunk a rept...
family