Szandi újdonsült szerelme próbálta titkolni kapcsolatát az énekesnővel

Lerántották róluk a leplet.

Tavaly februárban Szandi és férje, Bogdán Csabi a Mokka vendégei voltak, és akkor kapcsolatuk kezdeti kihívásairól is meséltek. A beszélgetésből kiderült, hogy a pár közel 30 évvel ezelőtt hozta meg talán élete legnagyobb döntését, amikor összeköltöztek. Az énekesnő ekkor csupán 16 éves, míg Csabi 32 éves volt, de a korkülönbség ellenére egy életen át tartó szerelem szövődött közöttük.

Szandi a minap egy 1992-ben készült interjút osztott meg Instagram-oldalán, amelyen Csabit magánéletéről faggatják. Mint kiderült, viszonyukat eleinte próbálták titkolni a nyilvánosság elől, amire azonban hamar fény derült. 

Akkor még titok volt, de kiderült, hogy már tudnak róla, ezért volt annyira zavarban…

– írta Szandi a felvételhez.

Akkor még nem tudtuk, hogy 32 év múlva már három felnőtt gyermekünk lesz és ilyen sok csodálatos dolgot fogunk együtt megélni

– fűzte a bejegyzéshez a boldog feleség.

Borítókép: TV2 Mokka

2024. május 12. 10:59
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
ÜZENET DEMJÉNTŐL - Az orvosok elégedettek, Demjén eltökélt, de hosszú rehabilitáció vár rá. A Kossuth-díjas énekest ...
family
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.