Szándékosan leköhögték, majd letépték a taxisofőr maszkját - Videó

Rasszista szavakkal illették a sofőrt, majd ráköhögtek, de még a maszkját is letépték, pedig ő csak a szabályokat szerette volna betartatni.

Subhakar Khadka egy nepáli Uber sofőr San Franciscoban már több éve, azonban a három maszk nélküli szabályszegő alaposan felforgatta egyik útját hétfőn.

A taxisofőr Bayviewban vett fel három nőt hétfő délután, amikor észrevette, hogy az egyik nem visel maszkot. A szabályzatnak megfelelően felszólította, hogy vegyen fel egyet, ekkor szabadult el a pokol az autóban.

Először rasszista megjegyzésekkel illették az ázsiai férfit és megalázták származása miatt. A férfi egyből megállította az autót, és kérte, hogy szálljanak ki. Ennek nem tettek eleget, így a sofőr lehúzódott egy benzinkúthoz, hogy az utasok vehessen maszkot.

A videó ezt követően indult el, amin látható, hogy a másik nő is leveszi a maszkot, hogy ráköhögjön a férfira.

"Koronás vagyok" - mondta a nő közben.

A másik nő azonban nem érte be ennyivel, és megpróbálta ellopni a férfi telefonját, aki még időben vissza tudta venni, ekkor tépték le a maszkot az arcáról.

Végül az erőszakos utasok kiszálltak az autóból és elmentek. Később pedig megerősítették, hogy törölték őket az Uber rendszeréből - olvasható a képmegosztó oldal posztjában.

2021. március 10. 17:24
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
KIMONDTUK AZ IGENT! - A legnagyobb titokban összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor! Most megmutatjuk az első fel...
family
Döbbenetes felvétel terjed arról, ahogy Ruszin-Szendi Romulusz vállal ellöki a Mandiner riporterét! A felvétel óriás...
family
Alig 20 centi magas és néhány kiló, ugyanakkor nagyon makacs és önfejű. A tacskókat kutyabőrbe bújt Napóleonként is ...
family
Óriási az öröm, második gyerekét várja Hosszú Katinka! Máris megmutatjuk, hogyan jelentette be a nagy hírt és azt is...
family
Óriási bejelentés, Magyarországra jön Natalia Oreiro, a világhírű sorozat, a Vad Angyal sztárja! Ő lesz most vasárna...
family