Súlyos áramütést szenvedett egy 9 hónapos gyerek

Anyja figyelmetlensége miatt a kíváncsi kisgyerek olyan helyen játszott, ahol nem lett volna szabad.

2020 augusztusában az anya épp etetéséhez készülődött, és egy, a konyhában leterített plédre fektette kisfiát, ő pedig leült a közelben lévő kanapéra. Nem sokkal később a kíváncsi kisfiú a szemközti falnál elhelyezett szekrényben lévő hosszabbítóhoz nyúlt, amit előzőleg valaki már megpiszkált, így a két vezeték szigetelés nélkül volt összekötve.

Az anya, mikor észrevette, mi történik, ijedtében felugrott a kanapéról, de már elkésett, és kisfia belenyúlt a váltókapcsolón lévő nyílásba, emiatt pedig gyűrűsujján 8 napon túl gyógyuló úgynevezett áramjegy szerű sérülést szenvedett.

Az anya azonnal hívta a mentőket, de szerencsére a kisgyermeknek nem lett komolyabb baja, viszont nagyon megijedt, és sírva is fakadt.

A baleset azért következett be, mert az ügy vádlottja elmulasztotta a hibás hosszabbító olyan biztonságos helyre helyezését, ahol a gyermek azt nem tudta volna elérni, így az ügyészség, próbára bocsátásra tett indítványt, figyelembe véve a nő büntetlen előéletét – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

 

a címlapfotó illusztráció

2021. április 12. 06:39
A magyar miniszterelnök összefogott a civil világgal, hogy létrehozzon egy új digitális polgári erőt.
Saját belső felméréseik szerint fölényes győzelmet aratna és elsöprő többséget szerezne a kormányoldal egy most vasá...
A szomszéd megvadult kutyája marcangolta az idős asszonyt.
Furcsa hóbortjának köszönhetően egy csapásra ismert lett.
A Nemzetközi Büntetőbíróság eredeti céljaitól eltérve morális iránytűjét vesztett politikai szervezetté vált és a te...
Volt, hogy húsklopfolóval verte össze a nőt a férfi, sokszor a velük élő kisgyerekek szeme láttára bántalmazta. Az ü...
Kanyarodó autót tarolt le egy kocsi szombaton, majd belecsapódott egy másikba is.
Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke felkérést kapott a Digitális Polgári Körben történő rés...