Sok gyerek válhat áldozattá az iskolakezdés után, a szakember figyelmeztette a szülőket

A biztonsági szakértő szerint hatalmas szerepük lesz a szülőknek és a tanároknak.

A közelgő iskolakezdés mindig nagy veszélyeket rejt a gyerekekre nézve. Döbbenetes, hogy a mai világban mennyi kisdiákot ér bántalmazás valamilyen formában, és milyen könnyű egy rossz társaság áldozatává válni.

Hajós István biztonsági szakértő a hétfői Mokkában a szülő-gyerek viszony fontosságát hangsúlyozta. Úgy véli, kiemelt jelentősége van, hogy a kisebbek bizalommal tudjanak fordulni a felnőttek fel, ne kelljen szégyellniük, ha céltáblává váltak az iskolában.

A szakember az önvédelmi sportok hasznosságára is felhívta a figyelmet, amelyek nagy magabiztosságot tudnak adni.

A modern korban azonban legalább annyi veszély leselkedik a fiatalokra a virtualitásban, mint a fizikai térben, ezért Hajós István azt javasolja a szülőknek, ne engedjék fel gyerekeiket az internetre kontrollprogram nélkül.

Egész egyszerűen olyan szinten terjedt el, és kontrollálatlan a webes bántalmazás

– magyarázta, és hozzátette, sok esetben tehetetlenek a felnőttek, hiszen a gyerek nem szól. Cikinek tartják, és maguk akarják megoldani a problémát, ami a túl korán önállóságra nevelés eredménye is lehet.

A szűrőprogramok használatát érdemes megbeszélni magával a gyerekkel is, persze előfordulhat, hogy megkísérlik kijátszani őket, de egyfajta biztonságot akkori is ad, ha pedig atrocitás éri, a szülő rögtön tudomást szerez róla.

A tanároknak is óriási szerepük van a kicsik megvédésében, ám az idősebb generációhoz tartozó pedagógusok nagy része nem is sejti, mi zajlik a virtuális térben, és sejtésük sincs róla, kikből válhatnak ma példaképek.

Az okostelefonok és az okosórák összességében a technika és a digitalizáció pozitív vívmányai, amelyek képesek biztonságot teremteni, ugyanakkor veszélyt is hordoznak magukban, hiszen akár meg is támadhatják a diákokat értük.

Semmiképpen sem kell – ahogy szoktam mondani – több százezres telefon egy kisgyereknek

– véli Hajós István, és átgondoltabb választásra ösztönzi a szülőket, hiszen egy olcsóbb készülék is bőven megfelel a célnak.

Könnyen belecsöppenhetnek a drog-alkohol-cigaretta háromszögbe a diákok, ezért a szakember szerint ezt először a szülőknek maguknak kell felajánlaniuk, hiszen a tiltás csak rontja a helyzetet. A szakértő úgy gondolja, korunk nagy kihívása, hogy a szülőknek sokkal jobb barátságban kell lenniük gyerekeikkel, mint régebben.

2023. augusztus 14. 10:14
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
SZÍVSZORÍTÓ - Felfüggesztett fogházra ítélték azt az újpesti tanárnőt, aki mogyorós süteményt adott a tanítványának,...
A Magyar Péter vezette Tisza Párt kamu közvélemény-kutatásokkal próbálja az esélyességét bizonyítani, de saját ember...
Több százan mentek el Magyar Péter nagykátai gyűlésére, csakhogy egy részük nem helybéli volt, többen köztük monoria...