Saját magát gyújtotta fel a 6 éves gyerek

A kisfiú felügyelet nélkül játszott az asztalon hagyott öngyújtóval.

A vádak szerint a 23 éves anya a konyhában főzött borsodi családi házukban, ezáltal felügyelet nélkül hagyta a 6 éves kisfiát, és a 4 éves öccsét, akik egy másik szobában játszottak.

A kisfiú az asztalon talált egy öngyújtót, és azzal kezdett babrálni, felgyújtotta a ruhaszárítón lévő ruhadarabokat, amik rá is estek. Ennek következtében a gyerek ruhái is lángra kaptak, kiabálni kezdett, mire az anyja berohant a szobába, és eloltotta lánya lángoló ruháit, majd azonnal értesítette a mentőket.

A gyerek testének több mint felét másod és harmadfokú égési sérülések borítják.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat emelt egy 23 éves nő ellen – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán. Mivel a nő büntetlen előéletű a tárgyalás mellőzésével az ügyészség büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott.

 

a címlapfotó illusztráció

2021. március 09. 11:58
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Magyar Péter kedvenc színésze szerint azért nem mondhatnak el mindent a választások előtt, mert ne adj Isten lenyúlj...
Így képzeli a jövőt a Tisza Párt agrártanácsadója, Raskó György.
A Sztárban Sztár All Stars zsűritagja kamerák előtt árulta el.