Ruhateregetés közben szúrta hátba édesanyját

Az áldozat lánya ittas állapotban lopózott anyja mögé, aki gyanútlanul a házimunkával volt elfoglalva. Leszúrta.

A Heves megyei faluban anyja és lánya között korábban is voltak nézeteltérések, melyek tettlegességig fajultak. Az anya nem nézte jó szemmel a lánya alkoholhoz fűződő szoros kapcsolatát, és ennek hangot is adott.

2020 májusában a sértett lánya meglátogatta családját. Apjától bort kért, ez az édesanyának nem tetszett, és heves vitába kezdtek. Mikor ez elcsitulni látszott, az édesanya szomszédban lakó másik lányával szerette volna megosztani sérelmeit, de beszélgetésük közepette az alkoholos befolyásoltság alatt lévő nő késsel fenyegetőzött a ház előtt. Ekkor még nem támadta meg az asszonyt.

Az anya a beszélgetés után hazament, hogy kiteregesse a frissen mosott ruhákat. Lánya mögé lopózott, és az „itt döglessz meg!” felkiáltással hátba szúrta. A 11 centiméter hosszú penge az anya nyakszirtjét érte, elhatolt a csigolyákig, ahol megszorulva beletört az asszony hátába, olvasható az Ügyészség hivatalos oldalán.

A késes támadót a rendőrség még aznap őrizetbe vette, letartóztatását három nappal később rendelték el.

A Heves Megyei Főügyészség minden körülményt figyelembe véve arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottat 4 év börtönre, és közügyektől való eltiltásra ítélje.

 

a címlapfotó illusztráció: police.hu

2021. január 29. 12:49
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
A Tisza Párt rezsiügyi ajánlata nem más, mint a rezsicsökkentés felszámolása – jelentette ki Czepek Gábor államtitká...
A helyettese Czinege Lajoshoz, a tolvaj miniszerhez hasonlította.
Hatalmas érdeklődés övezte a Harcosok Klubja edzőtáborát, amelyet szombaton Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. A rende...
Az apa a pedofilra támadt, mert fogdosta és molesztálta a lányát, akinek még drogot is adhatott. A másik férfi emiat...
Titokban temették el azt a két hetes csecsemőt, akit a gyanú szerint az anyja gyilkolt meg egy hónapja Nagydorogon, ...