rétvári bence

Rétvári Bence: A kormány megbecsüli a szociális dolgozókat

A kormány 2010 óta arra törekszik, hogy biztosítsa az anyagi megbecsülést a szociális szférában dolgozóknak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közösségi oldalára kedden feltöltött videóüzenetében.

Rétvári Bence bejegyzéséhez azt írta, Magyarországnak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottságában is előre kell mennie, nem hátra. Az államtitkár videóüzenetében azt mondta, köszönet illeti a szociális dolgozókat, hogy az elmúlt másfél-két évben a koronavírus-járvány alatt is a frontvonalban dolgozva védték az időseket, betegeket, a rájuk bízott gondozottakat. "Az előző időszakban, 2010 előtt nem becsülték a szociális dolgozókat, még egyhavi bért is elvettek tőlük" - jegyezte meg. Hozzátette: a kormány 2010 óta arra törekedett, hogy az anyagi megbecsültséget is biztosítsák a szociális szférában dolgozóknak.

Mint mondta, a szociális és gyermekjóléti kiadások a költségvetésben két és félszeresükre emelkedtek, a szociális szférában a bérek pedig közel háromszorosukra nőttek. Mint mondta, amíg 2010-ben 137 ezer forint volt a szociális szférában az átlagbér, "most ez 370 ezer forint környékén van". Rétvári Bence arról is beszélt, a kormánynak fontos célkitűzése volt az is, hogy minél több megváltozott munkaképeségű tudjon munkát találni, és ne segélyből, hanem munkabérből éljen, "hiszen ez magasabb életszínvonalat, stabilabb jövőt jelent". Hozzátette: 18 százalékról 44 százalékra sikerült emelni a megváltozott munkaképességűek körében a foglalkoztatottsági szintet. Ez azt jelenti, hogy 160-170 ezer fő már dolgozik a megváltozott munkaképességűek közül is - fogalmazott. Megjegyezte: nem csupán a gazdaság növekedése kellett ehhez, hanem mintegy 50 milliárd forint, amit támogatásként adnak azoknak a munkáltatóknak, akik megváltozott munkaképességűeket alkalmaznak.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a megváltozott munkaképességűekkel, fogyatékossággal élőkkel foglalkozó szervezetek támogatása is emelkedett, a 2010-es 522 millió forintról 1,3 milliárd forintra. Rétvári Bence felidézte azt is, bevezették a gyermekek otthongondozási díját, hogy ezzel segítsék azokat, akik önellátásra képtelen gyermeküket saját maguk gondozzák, a gyermekek otthongondozási díja pedig az idei évben a minimálbér szintéjére, 200 ezer forintra emelkedett. Megjegyezte: igyekeztek újrehabilitációs központokat is létrehozni, hogy minél többeknek tudjanak segítséget nyújtani. Magyarországon a szociális dolgozók megbecsülésében is előre kell menni és nem hátra - zárta az államtitkár videóüzenetét.

 

MTI / Címlapfotó: Facebook / Rétvári Bence

2022. január 11. 12:38
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Tények Plusz adás, 2025. július 8., kedd
A PUSZTÍTÁS MÁSNAPJA - Padlóra küldte az országot a vihar. Fákat csavart ki, házak tetejét tépte le, leállat a repté...
family
Én leszek a Nagy Ő!
Nincs több titok, lehullt a lepel. Bombaként robbant a hír, kiderült, ki lesz a következő Nagy Ő, akinek a kegyeiért...
family
Csak egyszer az életben!
Egy igazi csoda történt nemrég! Riporter kollégánk Túristvándiban forgatott, ahol megismerte Tóth Ilonát, egy egyedü...
family
Minden rajtam múlik!
Nem gyerekjáték: házat építenek helikopterrel! Egy magyar házaspár úgy döntött: nem várnak tovább a csodára, inkább ...
family
Tények teljes adás, 2025. július 8., kedd
ELKÉPESZTŐ - Letépett tetők, lakhatatlan házak, kidőlt fák, sérültek. Pokoli vihar söpört végig az országon, sokkoló...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.