Rendőröknek adták ki magukat, majd kiraboltak egy idős férfit

Nagypapa, anyuka és unoka vert át több százezer forinttal egy régiségkereskedőt.

Budapesten, egy XIX. kerületi piacon február 24-én reggel, egy férfi és egy nő egy régiségkereskedőhöz ment be azzal, hogy a nála lévő összes pénzt le kell foglalniuk. Mivel rendőrnek adták ki magukat, az idős férfi átadott nekik 600 ezer forintot.

A tulajdonosnak azonban gyanús lett az, hogy a hamis rendőrök nem tudták igazolni magukat. Ezután a kereskedő a többi árustól és a piacfelügyelőtől is segítséget kért, akik megpróbálták az autóval menekülő családot feltartóztatni; egyikük még a jármű útját is elállta. A csalók végül a kocsiban várakozó sofőrrel együtt elmenekültek - közölte a rendőrség.

A kispesti rendőrök elfogták a 64 éves B. Lászlót, majd kiderült az is, hogy a férfi a bűncselekményt lányával és unokájával együtt követte el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a családot csalás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki. B. Lászlót őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság csütörtökön elrendelt. A család többi tagja az eljárás során szabadlábon védekezik.

A címlapfotó illusztráció.

2021. március 13. 07:23
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
Döbbenetes videót hozott nyilvánosságra saját magáról Dulin Metta. Ő az Ázsia Expressz egyik sztárja és remélhetőleg...
family
Sokkot kaptak a rajongók, amikor meglátták Varga Viktort a szőrzete nélkül. Levágta a szakállát, amit amúgy olyan ha...
family
PUSZTÍTÓ - Ketten meghaltak, amikor hatalmas tűz tombolt egy balatonfüredi házban, a pusztító lángok között felrobba...
Azt pletykálják, hogy titokban megszült Sydney van den Bosch! Mi most megkerestük a gyönyörű modellt, szóval már tud...
family
Zaklatták, meg akartak erőszakolni egy fiatal lányt a HÉV-en. Az édesapja a lánya segítségére sietett és úgy bepöcce...
family