Rémálom egy kislángi háznál, sokkoló volt, amire bukkantak - Videó

Egyikük már el is pusztult.

Alig telt el néhány nap a szörnyű Vas vármegyei állatmentés óta, mely során 27 árva lelket szabadítottak ki egy meghalt idős asszony ingatlanából, most ismét cselekedniük kellett a Fema Állatmentőknek.

Ezúttal a pákozdi NOÉ Speciális Kutató-mentő és Önkéntes Tűzoltók  is kivonultak velük a kislángi helyszínre, ahol ugyancsak meglehetősen rossz körülmények fogadták őket.

Elhagyatott, lomos és romos épületekkel teli területen találták magukat, melynek bérlője előbb nem akarta elhagyni az épületet, majd végül mégis elment, de a korábban vele élő állatokat egyedül hagyta a telken.

Fotó: Fema Állatmentők hivatalos Facebook-oldala

A Fema Facebook-bejegyzéséből kiderült, hogy a helyszínen három kutya tartózkodott, közülük egy sajnos már elpusztult, a másik kettő pedig rendkívül elhanyagolt, méltatlan körülmények között sínylődött.

A megrendítő jelenetről videó is készült, mely IDE KATTINTVA nézhető meg.

Ez az ügy újra emlékeztet minket arra, hogy az állattartás felelősség, nem csupán jog. Aki nem képes megfelelő körülményeket biztosítani egy élőlénynek, inkább ne tartson állatot. Egy életért való felelőtlenség soha nem maradhat következmények nélkül

– írták posztjukban.

2025. október 23. 10:22
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Nem fogunk meghalni Ukrajnáért! A gyerekeinket sem küldjük vágóhídra Brüsszel parancsára – hangsúlyozta a minisztere...
Törőcsik Franciska bejelentése felrobbantotta a színésznő közösségi oldalát.
Beszédes fotó készült az idei Békemeneten Magyar Péterről.
A Tisza Párt egyik vezetője meggyalázta az 1956-os forradalom és szabadságharc hősi halottait – állítja a Tűzfalcsop...
Együtt vonulnak a Békemeneten.