felgyújtotta a házat
miskolc

„Rátok gyújtom a házat, miért nem haltok már meg?!” - nemcsak fenyegetőzött, meg is tette

Rácsok mögé került a nő, aki meg akarta ölni családtagjait.

A miskolci nő és családtagjai rendszeresen italoztak együtt, emiatt gyakran veszekedés is kialakult köztük. A vádlott többször megfenyegette rokonait, majd 2020 áprilisában ismét együtt ittak. A nő egyre ittasabb állapotba került, majd ezt mondta rokonainak: „Rátok gyújtom a házat, miért nem haltok már meg?!”

Ezt követően a nő elhagyta a házat, majd a többiek lefeküdtek aludni. Nem sokkal később az elkövető visszament a házhoz és meglátta, hogy az udvaron már nincs senki, így a nyitott teraszon bement a lakásba. A kanapét acetonnal locsolta le, majd felgyújtotta. Egy ember kivételével mindenki aludt a házban már, de ő észrevette a tüzet. A lángok viszont már átterjedtek a tetőre, ezért csak a kiérkező tűzoltók tudták megakadályozni a további tragédiát. Csupán a szerencsén múlt, hogy nem halt meg senki.

A kép illusztráció: Katasztrófavédelem

A Büntető Törvénykönyv az ilyen súlyos bűncselekmény elkövetőjét 10 évtől 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó fegyházzal fenyegeti. Ezért a Debreceni Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a vádlott büntetését 10 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra súlyosította. Az ítélet jogerős – közölte az ügyészség.

2023. március 03. 13:48
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family