Rágyújtotta férjére a sátrat egy nő Szegeden

Már évek óta fenyegette.

Büntetés helybenhagyását indítványozták annak a nőnek az ügyében, aki rágyújtotta férjére közös sátrukat – állt a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség hétfői sajtóközleményében.

A nő és kedvese hajléktalanként éltek Szegeden, viharos kapcsolatban, melynek során a vádlott többször is életveszélyesen megfenyegette párját.

2023 tavaszán a férfi éppen lefekvéshez készülődött kutyájával, amikor a nő kiment a sátorból, majd meggyújtotta azt, hogy végezzen férjével és háziállatukkal.

Az áldozat azonban időben észrevette a tüzet, ezért magához ragadta kedvencét, kimenekült a sátorból és riasztotta a tűzoltókat. Az incidens következtében sem a férfi, sem pedig a kutya nem sérült meg.

A nő tagadta, hogy az esethez bármi köze lenne, ennek ellenére emberölés és állatkínzás kísérlete miatt 5 év 2 hónap börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélték, feltételes szabadlábra helyezés nélkül.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, mivel az elkövető védője fellebbezett ellene, a főügyészség viszont az ítélet helybenhagyását kérte. Az ügy másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

2025. január 06. 17:12
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
AZ ÖRDÖG ÜGYVÉDJE - A gyilkosok a védőszentjüknek hívják. Lichy József a tárgyalóterem karmestere, aki szavakkal vív...
family
TRAGÉDIA - Tragédia Taksonynál, az esküvőjükről hazafelé szenvedett frontális balesetet egy friss házaspár. Az autót...
A miniszterelnök a világbajnoki győzelemhez gratulált Kopasz Bálintnak, Kiss Péter Pálnak és kenu négyesünknek, Koll...
Sokan úgy érzik 50 felett a fogyás lehetetlen küldetés. A mérleg nyelve nem mozdul, pedig a futópad már izzik a lábu...
family
Elviselhetetlen a bűz Mezőfalván – a lakók már több mint egy éve szenvednek, és választ követelnek, hogy meddig kell...
family