Plagizálással gyanúsítják a román kémszolgálat vezetőjét

Plagizálással gyanúsították meg Gabriel Vlasét, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatóját, aki egy szóval sem tagadta, hogy egy másik szerző munkájából másolta doktori dolgozata több mint 60 oldalát.

Emilia Sercan újságíró a PressOne.ro portálon kedden közölt írásában azt állítja: a SIE élére 2018-ban kinevezett, korábban a Szociáldemokrata Pártban (PSD) politizáló Vlase „Tanulmány Délkelet-Európa korszerű biztonsági stratégiájáról” címmel 2010-ben megvédett doktori disszertációjának legalább 66 oldalát Sorin Frunzaverde volt védelmi miniszter 2004-es doktori dolgozatából vette át szabályos hivatkozás nélkül.

A leghosszabb, idézőjelek nélkül átmásolt összefüggő szövegrész 16 oldalt tett ki – írta a Bukaresti Tudományegyetem újságíró karán oktató, plágiumleleplezésekre szakosodott tényfeltáró újságíró.

A PressOne által megkeresett kémfőnök a lap szerint egyszer sem tagadta, hogy plagizálta a doktoriját: "Valóban, ezzel a plágiummal, ha egyszer a törvény ezt mondja, akkor azt mondja [...] Ha hibáztam, akkor hibáztam, de rossz szándék nem volt bennem, őszintén mondom " – idézte a lap a SIE főnökét.


A korábbi Bákó megyei parlamenti képviselő a nemzetvédelmi kollégium, majd a hírszerzési akadémia hallgatójaként szerzett szakképesítést, illetve doktori címet.

A PressOne felidézte, hogy Gabriel Vlase nem akadt fenn a szűrőn, amikor a sorozatos plágiumbotrányok nyomán 2018-ban „nagytakarítást” végeztek a hírszerzési akadémián, ahol az első évtizedben megszerzett doktori címek 50 százaléka plágiumnak bizonyult, a téziseket ugyanis olyan plágium-szoftverekkel vizsgálták, amelyek csak a digitalizált forrásokkal vetette össze őket, márpedig a Vlase által lemásolt korábbi disszertáció csak papíron létezik, és csak könyvtárban tanulmányozható.

Romániában egy 2017-ben elfogadott törvény szerint az országos bruttó minimálbér felével egyenlő pótlékra jogosult minden doktorátussal rendelkező munkavállaló, amennyiben a tudományos címmel kapcsolatos munkát végez.

Forrás: MTI

2024. szeptember 24. 14:01
A Tisza beemelte programjába Brüsszel orosz energia tiltására vonatkozó célkitűzését. Az intézkedés minden magyarnak...
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Európának fel kell hagynia azzal, hogy kizárólag az Egyesült Államokra tá...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
A magyar miniszterelnök szerint politikai, pénzügyi és energetikai döntések is szembemennek hazánk érdekeivel.
ELMERÜLT - Eltűnt egy fiatal férfi a Hortobágy-Berettyóban, miután felborult a csónakja. Négyen ültek benne, hárman ...
Egy hónapja startolt el a fix 3 százalékos hitelprogram, amely nemcsak szuperstartot vett, hanem továbbra is óriási ...
Menczer Tamás hangsúlyozta, hogy Magyarországot nem lehet megkerülni az uniós döntéshozatalban Ukrajna tagságáról, a...