Pénteken eldől, ki lesz a Séfek Séfe 6. évadának győztese

Szélsebességgel száguld a finálé felé a TV2 gasztro-tehetségkutatójának idei mezőnye. Már csak néhány nap és kiderül, ki nyeri el 2024-ben a Séfek Séfe címet, a vele járó tízmillió forintos fődíjat és a 2 hetes franciaországi szakmai továbbképzést, a világ egyik leghíresebb séf iskolájában.

A válogató adásokban próbálkozó több száz jelentkező közül, mostanra már csupán 8 harcias versenyző küzd a végső győzelemért. Vomberg Frigyes, Krausz Gábor és Wolf András 6-6-6 fővel induló csapataiban mára mindössze 3-3 illetve 2 játékosnak maradt esélye.

Közülük már mindenki a döntőbe jutásra koncentrál, és ezért mindent meg is tesz! Akiknek lehetősége van behúzni a végső győzelmet, az: Szabó Gábor, Szűcs Flóra, Szántó Szabolcs, Fülöp Zoltán, Mátrai Patrik, Várnai Péter, Kiss Edina és Horváth Dániel. Ám addig még jócskán bizonyítaniuk kell.

A szerdáig tartó csapatversenyek után, csütörtökön egy kétfordulós elődöntő, pénteken pedig egy végtelen hosszúságúnak tűnő döntő vár a Séfek tanítványaira. Az elődöntőbe csak hatan jutnak be, ahol a műsor Séfjei már nem segíthetnek csapattagjaiknak.


Az elődöntő elején Ördög Nóri azt is elmondja, hogy aki a legjobban teljesít az első főzés során, annak rögtön két Nap Séfe kitűzőt lesz lehetősége begyűjteni. És, hogy ezeknek mi a szerepe az idei évadban, és milyen változásokat hozhatnak a versenyben, meglátjuk…

Az első kör után Wolf András, Vomberg Frigyes és Krausz Gábor vakon kóstolja és értékeli az eléjük tálalt fogásokat. 3 vendég kóstoló is érkezik a segítségükre, méghozzá nem is akárkik - a 2023-as Bocuse d’or magyar döntősei csatlakoznak hozzájuk. A nap végére pedig három séf-jelölt számára véget ér a küzdelem, és kialakul a döntős mezőny.

A döntőben kétórás embert próbáló munka vár a versenyzőkre. Három fogásos menüjüket korábbi csapattársaik segítségével készítik majd el, és Séfjeik már csak szurkolhatnak „diákjaiknak”.

A Séfek Séfe fődíjáról ezúttal neves vidéki éttermek séfjei döntenek, név szerint: Macsinka János, Dudás Szabolcs, Thür Ádám, Czucz Péter, Tarlósi Kornél, Ruprecht László és Tóth Dávid. Az este végén kiderül, ki lesz a Séfek Séfe, ki viheti haza a tízmillió forintos fődíjat és a franciaországi szakmai továbbképzést, a világ egyik leghíresebb séf iskolájában.

Séfek Séfe minden hétköznap este 19:55-től a TV2-n!

2024. november 11. 10:05
Halálos baleset történt szombaton az M1-es autópályán Mánynál, ahol a 31-es kilométerszelvénynél a Győr felé vezető ...
Húsz nap elzárásra ítélte a bíróság azt az idős nőt, akinek a kutyái rátámadtak egy kislányra Zsámbékon. A gyereknek...
Hatalmas érdeklődés övezte a Harcosok Klubja edzőtáborát, amelyet szombaton Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. A rende...
A Tisza Párt rezsiügyi ajánlata nem más, mint a rezsicsökkentés felszámolása – jelentette ki Czepek Gábor államtitká...
A tehetségkutató válogatója nem várt ellentéteket szült a szakemberek között.
Először azt sem tudták, hogy nő vagy férfi, annyira összeégett az a sofőr, aki délelőtt az M1-es autópályán halt meg...
Nyolcéves kislánya szeme láttára gyilkolt meg egy nőt a saját bátyja Ecsegen, Nógrádban. Nem tudni, miért támadt rá,...
A nevelt lányára támadt, végül a lány volt barátját késelte halálra egy 60 éves férfi Nagykanizsán péntek este. A lá...
Megnövekedett közúti forgalomra, zaj- és hanghatásra kell számítani.