Páros lábbal ugrott áldozata mellkasára a gyilkos Zalaegerszegen

Agyonverte ismerősét egy 33 éves férfi Zalaegerszegen. Ezután egy matracra fektette, ahol fel akarta gyújtani, de nem sikerült neki, ezért társával együtt elásta egy szennyvíztelepen. A rendőrség most fejezte be a nyomozást.

Egy szennyvíztelep területén egy gödörből került elő egy férfi holtteste Zalaegerszegen még márciusban. Hajléktalanként élt, két társával először összeveszett, majd egyikük kegyetlenül meggyilkolta. A gyanú szerint egy 33 éves nemesapáti férfi végzett vele.

A vízműházban lévő lépcsőről nagy erővel ráugrott a földön fekvő sértett mellkasára és meg is rugdosta. A férfi belehalt sérüléseibe. Ezután társa segítségével akart megszabadulni a holttestről, ezért egy matracra fektették az áldozatot és megpróbálták felgyújtani, azonban ez nem sikerült nekik így elásták a közelben

– mondta a Tényeknek Sznopek Veronika a vármegyei rendőrség szóvivője.

A férfi már hónapok óta halott volt, tavaly novemberben ölték meg. Az eltemetett holttestet valaki megtalálta, ezután kezdett el nyomozni a rendőrség. A 33 éves férfival szemben emberölés bűntette miatt folytatott nyomozást, társát, a 22 éves férfit pedig könnyű testi sértés, valamint bűnpártolás miatt hallgatták ki a rendőrök gyanúsítottként. A gyilkos akár élete végéig is börtönbe kerülhet.

A nyomozást befejezték a rendőrök, az iratokat megküldték az ügyészségnek, hamarosan vádat emelhetnek a két férfi ellen, akik már letartóztatásban vannak.

2024. december 07. 14:20
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Sokadszor fordul elő, hogy Magyar Péter bort iszik és vizet prédikál: luxusnyaralással, urizálással vádolja a kormán...
Már legkevesebb 158 ember halt meg kolerában május vége óta a délnyugat-szudáni Dél-Dárfúr tartományban - közölték a...
A frakcióvezető szerint elképesztő mélységekbe került Magyar Péter.