Párja agyonverte kisfiát, holttestével együtt laktak testvérei

Elismerte bűnösségét.

18 év börtönre ítélték a texasi anyát, aki nem hívott segítséget kisfiához, amikor párja agyonverte a fiút, majd három másik gyermekét több hónapra magára hagyta lakásukban halott testvérük bomló testével - írja a Daily Mail.

Az anya, a 38 éves Gloria Wiliams tudott arról, hogy párja, a 34 éves Brian Coulter rendszeresen verte négy kisfiát, azonban sosem avatkozott közbe. Egy ilyen bántalmazás következtében egyik fia, a 8 éves autista Kendrick Lee olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette.

Ekkor holttestét a pár egy takaró alá rejtette, és egy évig három testvérével egy szobában tartotta a csótányokkal teli lakásban.

A pár ezután néhány hetente visszatért a lakásba, hogy ételt vigyenek a gyerekeknek, de a fiúk később elárulták, hogy a nő barátja meg is verte őket a látogatások során.

2021 őszére a lakás áramellátása is megszűnt, október 24-én a nő tizenéves fia felhívta a segélykérőt és bejelentette, hogy testvére több mint egy éve holtan fekszik a lakásban.


A kiérkező rendőrök megállapították, hogy mindhárom fiú alultáplált, a 10 éves testvérnek pedig be volt dagadva az állkapcsa.

A fiúk ekkor elmesélték a nyomozóknak, hogy mi történt halott testvérükkel: az anya barátja ökölbe zárt kézzel megütötte a nyolcéves gyereket, majd több helyen megrúgta a testét.

A férfi csak akkor hagyta abba a fiú bántalmazását, amikor annak szeme feketévé vált, és már nem pislogott.

Az anya, noha a kisfiú szerint sírt és veszekedett kisfiát meggyilkoló párjával, segítséget mégsem hívott az akkor 8 éves fiához, mert attól tartott, hogy elveszik tőle gyermekeit, és börtönbe kerül.

Néhány hónappal a nő vallomása előtt a 34 éves Brian Coultert már életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a fiatal fiú meggyilkolásáért, feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.

A nő most 18 év börtönbüntetést kapott.

A vádakat ismertető rendőr hadnagy szerint a pár mindkét tagja bántalmazó: a férfi fizikailag, a nő ő pedig mulasztásból bántalmazó.

Az ügyben ítéletet hirdető houstoni bíró szerint az eset a „legborzasztóbb tények halmaza, amelynek valaha is tanúja volt a karrierje során, és reméli, hogy ezek a képek a börtönben ülő férfi fejében is megjelennek újra és újra".

A három, életben maradt testvér nevelőszülők gondozásába került.

2024. október 11. 19:50
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Tények teljes adás, 2025. július 8., kedd
ELKÉPESZTŐ - Letépett tetők, lakhatatlan házak, kidőlt fák, sérültek. Pokoli vihar söpört végig az országon, sokkoló...
Együtt vagy külön?
Takaróháborúk, helyfoglalási csaták és hajnali rugdosások. Egyesek szerint a gyerekkel való alvás az alvásminőség le...
family
Megfojtalak te…!
Halálosan megfenyegette a magyar jogász modellt, Zimány Lindát, azt üzente neki, hogy őt és az édesanyát is megfojtj...
family
Ki fizeti a számlát?
Egyetlen nap alatt megbénult a közlekedés, vonatok álltak, repülőgépek tértek ki, utcák váltak járhatatlanná – és ke...
family
Elszabadult a pokol, ez maradt utána
Nem hittünk a szemünknek… Egy pillanat alatt megváltozott minden. Volt, aki sokkos állapotban hívta a szeretteit, má...
family

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.