Összeesett, majd meghalt egy szurkoló a focimeccsen, leállították a mérkőzést

A meccs 82. percében szurkolók rohantak a pályára, hogy figyelmeztessék a játékvezetőt.

Félbe kellett szakítani a kedd esti Leyton Orient és Lincoln City meccset, miután egy szurkoló rosszul lett a mérkőzés második félidőjében – írja a Mirror. A londoni mentőszolgálat közleményében azt írta, kedden este 9 óra 28 perckor riasztották őket, hogy egy férfi rosszul lett a stadionban. Azt írták, több egységet küldtek a helyszínre, amelyek közül egy 4 percen belül megérkezett.

A helyszínen elláttunk egy férfit, de sajnos csapatunk minden igyekezete ellenére végül meghalt

– közölte a mentőszolgálat.


A hazai csapat a mérkőzés 82. percében 1-0-ra vezetett, amikor a szurkolók a keleti lelátóról a pályára rohantak, hogy figyelmeztessék a játékvezetőt. Eleinte a meccs még folytatódott, de Stephen Martin végül leállította a mérkőzést. A lap információi szerint a férfi szívinfarktus következtében halt meg.

A Leyton Orient részvétét fejezte ki a férfi hozzátartozóinak, valamint köszönetet mondott a többi szurkoló példamutató viselkedéséért.


Néhány nappal a tragédia előtt Hollandiában szintén félbe kellett szakítani egy játékot, akkor azonban a hazai csapat kapusa vesztette el az eszméletét. A szerencsétlen baleset után a férfi újraélesztését azonnal megkezdték, de nem sokkal később visszanyerte az eszméletét. Etienne Vaessen azóta otthonában lábadozik magyar menyasszonya, Budai Alexandra, valamint közös gyermekük körében.

Címlapfotó: Twitter/@sportbible

2023. október 04. 16:23
Meghalt három beteg péntek éjszaka, teljesen kiürítettek egy kórházat
Mintegy kétszáz beteget, köztük gyermekeket evakuáltak.
Holttestet találtak Kecskeméten a Párkány utcában, láthatatlan gyilkos ölt az éjszaka
A tragédia pontos okait még vizsgálják.
Rémálommá vált egy esküvői ceremónia, kártérítést kapnak a családok
Felkavaró videó látott napvilágot a történtekről.
Íme 8 dolog, ami boldogabbá tehet téged - Te tudtad ezeket?
Keressük boldogságunk kulcsát az apró dolgokban!
Közúti fuvarozók: az ukrán áruszállítók miatt több száz magyar vállalkozás került veszélybe
Az ukrán áruszállítók uniós piacon való megjelenése miatt több száz magyar vállalkozás került a "tönk szélére".
Tények Plusz adás, 2023. december 9.
AZ ALVILÁG CSÁSZÁRA VOLTAM! - rettegtek tőle. Saját területe volt a hírhedt nyolcadik kerületben, védelmi pénzeket s...
Az alvilág császára voltam!
A Hentes. Egykor mindenki csak így nevezte, aki ismerte. Sipos Mihály, Misi a 80-as, 90-es évek alvilágának hírhedt ...
A csendes gyilkos
A kövérség nem játék! És az elhízásnak súlyos következményei is lehetnek. A szakemberek évtizedek óta hiába kongatjá...
Szerintetek ez már az?
Alvászavarral és libidó csökkenéssel küzd Robbie Williams. Az énekes arra gyanakszik, hogy elérte a változó korral j...
Fehér aligátor született az állatparkban
Fehér aligátor született a Gatorland állatparkban Floridában, az Egyesült Államokban. A különleges állatról készült ...
Most bárki megveheti a kastélyt, amely Mozart utolsó lakhelye volt
Az aranykirály, akinek története évezredek óta rabul ejti a világot
Megjött a hókotrós segíteni, úgy rendet rakott, hogy kő kövön nem maradt utána
Élete legrosszabb duettjén van túl Király Viktor - videó
Szoboszlait is kritizálta Jürgen Klopp a kínkeservesen kiharcolt győzelem után

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.