Örök emléket kap a Soproni Egyetem minden elsős hallgatója

Most érdemes erre az egyetemre jelentkezni! Örök nyomot hagyhatsz a városban! Minden évben, a tanulmányaikat ősszel megkezdő valamennyi elsős hallgatója után egy-egy facsemetét ültet el a Soproni Egyetem, elsősorban Sopronban és a város környékén.

Ezen felül a tanulmányaikat megkezdő évfolyamok is saját fát fognak ültetni az egyetem vagy a város frekventált területein - tájékoztatott a felsőoktatási intézmény.

A kezdeményezés révén évente több mint ezer fát ültetnek majd el a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. segítségével, így néhány év múlva az erdővel borított területek nagysága növekszik hazánkban - írták.

A faültetési program összhangban van az Agrárminisztérium által 2019-ben indított Országfásítási programmal.

Fotók: Soproni Egyetem (uni-sopron.hu)

A Soproni Egyetem elkötelezett a fenntartható, környezetbarát működés mellett, amely az egyetem négy karán a kutatásokban és az oktatott tantárgyakban is nagy hangsúlyt kap.

Az erdőterületek bővítése kiemelten fontos a klímaváltozás elleni küzdelemben, a fásítás a világon a leghatékonyabb, ember által véghezvihető szén-dioxid-megkötő tevékenység - áll a közleményben, amelyben arra is emlékeztetnek, hogy a SOE idén felkerült a legzöldebb, környezettudatos egyetemek világranglistájára, a Green Metric rangsorba.

A közlemény idézi Tóth Bálintot, az egyetem hallgatói önkormányzatának elnökét, aki szerint a programmal nem csak a zöldterületek növeléséhez járulnak hozzá, hanem hűek maradnak az egyetem értékrendjéhez is.

 

MTI

2021. január 20. 15:32
Újabb részletek derültek ki a tamási gyilkosságról, Gábor évek óta tervezhette az emberölést
A környékbeliek elmondták, hogy „beteges” embernek ismerték az elkövetőt.
Óriási botrány robbant ki a pécsi vásárcsarnokban, egy biztonsági kamera felvette a balhét - Videó
A szavakat tettek követték.
Megfőzte saját „utolsó vacsoráját” egy házaspár, lesújtó tragédia történt
Mindketten meghaltak.
Beszívta a medence vízszűrője, szörnyethalt a nyolcéves kislány - Videóval
A gyerek a hotel medencéjében játszott, lebukott a víz alá, majd sosem jött fel a felszínre. Órákkal később bukkanta...
A TV2 szexi modelljei kamerák előtt tusoltak le
Egyáltalán nem zavartatták magukat.
Brutális családi leszámolást rendezett a benzinkúton egy kaposvári férfi, a biztonsági kamera mindent látott - Videó
Nem ismert kegyelmet.
Rendőrségi jegyzőkönyv: „Engedj el” – mászva próbált menekülni Varga Judit Magyar Péter elől a félszuterén szobából
Újabb fontos részletet elemzett a Magyar Nemzet abból a HVG birtokába jutott rendőrségi jegyzőkönyvből, amely Magyar...
Keresztre feszítették Varga Viktort, fotókon a fájdalma
Az énekes arca mindent elárul.
Életveszélybe került egy járókelő a Miskolci utcánál, dermesztő videót tettek közzé
Az életéért kellett menekülnie.
Lezuhant egy 39 éves férfi a siklóernyőjével, drámai videón a halálos esés pillanata
Már majdnem sikerült földet érnie, amikor megtörtént a baj.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.