Az idei Super Bowl-on a Tampa Bay Buccaneers és a címvédő Kansas City Chiefs csapatai játszottak a hétvégén. Végül előbbi győzött, de nem csak ettől volt emlékezetes a döntő.
A mérkőzésen minden a legnagyobb rendben zajlott, ám a negyedik negyedben kis időre meg kellett szakítani, hiszen egy férfi berohant a pályára. Majd a biztonsági őrök elől menekülve hajtott végre egy touchdownt. A biztonságiak az akció után elfogták és kivezették a pályáról.
Később a férfi neve is kiderült, Yuri Andrade–nak hívják, akit a meccs után őrizetbe vettek és 1000 dolláros óvadékának kifizetése után engedtek csak el - írta a Sportbible.
Végül kiderült, hogy a férfi 50 ezer dollárt tett arra, hogy valaki be fog rohanni a pályára. Így 374 ezer dollárt nyert, mintegy 111 millió forintot - derült ki a SportsBetExpert Instagramra feltöltött posztjából.
Andrade kicsit később meg is osztotta a posztot, amihez ezt a hozzáfűzést csatolta:
„A srácok jók matekból”.