Ördögűzés miatt szegett törvényt két apáca - Videó

A két apáca megszegte a koronavírus miatti korlátozások szabályait, mivel részt vettek az ír parlament alsóházának ördögűzésén.

Irene Gibson és Anne Marie nővér, a Carmelite Sisters of the Holy Face tagjai az írországi Nyugat-Corkban. Tavaly év végén utaztak el Dublinba, hogy részt vegyenek egy ördögűzésen, majd egy misén, ám ezzel szabályt szegtek, ugyanis tiltott volt az országon belüli utazás - számolt be kedden az esetről a nemzetközi sajtó.

Kifejtve, hogy akkor a szabadban tartott összejöveteleken csupán 15 fő lehetett jelen a törvények szerint, de ezen a kivételes eseményen mégis 70-en tartózkodtak.

A misét Giacomo Ballini atya tartotta, aki beszédében kitért arra, hogy:

"Egyetlen emberi erő sem veheti el a misetartás jogát."

Ballini atya egy vitatott rend tagja, amit Spirit of St Pius' Resistance néven illetnek, amely a Szent X. Piusz Papi Testvérületből vált ki, egy püspöki vitát követően a Vatikán 1970-es reformjai után.

A katolikus egyház közölte, hogy az atya álláspontja nincs összhangban a többi templommal, aki egy tanyaházban tart miséket a felekezetének Cork térségében.


A két apáca, akiket korábban is elítéltek már, amiért megszegték a helyi tervezési szabályozásokat, azóta létrehoztak egy adománygyűjtést a GoFundMe oldalon, hogy vehessenek egy birtokot maguknak, ahol tovább gyakorolhatják a vallásukat.

"Jó híreink vannak, a hihetetlen támogatásaitoknak köszönhetően, most már végre összegyűlt a kellő mennyiségű összeg, hogy vásárolhassunk néhány ingatlant. Hogyan volt ez lehetséges, amikor a sötétség gyermekei mindent megtettek azért, hogy megpróbáljanak minket összezúzni?" - írta Gibson az oldalon, ahol közel 28 millió forintnyi összeget sikerült összegyűjteniük.

Az apácák állításai szerint a helyi média mindent megtett annak érdekében, hogy ne adományozzanak az emberek számukra.

Fotó: GoFundMe/Carmelite Nuns need urgent help!

2021. február 24. 14:49
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Pár héttel a 83. születésnapja előtt távozott az élők sorából.
Miközben Brüsszel és a háborúpárti politikusok mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák a budapesti békecsúcso...
Interaktív programokkal emlékeznek ’56 hőseire.
LÁNGOK - Hatalmas lángok csaptak fel a MOL százhalombattai olajfinomítójában éjjel! A környéken élők robbanásokra éb...
időjárás-jelentés, 2025. október 21., kedd dél