Orbán Viktor: ember ellátatlanul nem marad

Ukrajnából Magyarországra érkező menekült ember ellátatlanul nem marad - mondta a miniszterelnök csütörtökön a magyar-ukrán határ mellett fekvő Beregsurányban újságíróknak.

Orbán Viktor kiemelte: baj idején a legfontosabb a nyugalom, a higgadtság, a tapasztalat és a rutin.

"Sajnos vagy szerencsére nekünk válságviselt minisztereink vannak", a miniszterek többsége látott már valamilyen válságot, ezért a koordináció jól működik - mondta.

Hozzátette: az önkéntesek munkáját összehangolták, így semmilyen adomány nem megy kárba, mindent csoportosítanak, szétosztanak és eljuttatnak a megfelelő helyre.

Orbán Viktor arról is beszámolt, hogy elkezdték szervezni a menekültek munkához juttatását. "Mindenkinek próbáljuk megteremteni azt a lehetőséget, hogy saját egzisztenciát tudjon kialakítani, ha már úgy hozta az élet, hogy itt fog velünk élni és itt kell berendezkednie Magyarországon" - fogalmazott a kormányfő, hozzátéve, "ez egy munkaalapú ország, itt mindenkit munkához segítünk".

A miniszterelnök szólt arról is, a magyar menekültek egyszerűbb helyzetben vannak, mert beszélik a nyelvet, vannak ismerőseik kapcsolataik, gyorsan találnak szállást, sőt, a legtöbbjük munkát is.
Megjegyezte, beszélt a határon olyan családdal, amelyiknek Nyíregyházán már van bérelt lakása, ahova öt gyerekkel költözhetnek és már holnap munkába is állnak.

Vannak, akik elesettebbek, részben mert nem magyarok, nem beszélik a nyelvet és mert nem tudják, hogy maradni akarnak-e. A magyarokon és az ukránokon kívül szólt azokról a harmadik országbeli menekültekről, akik többnyire diákok voltak Ukrajnában. Ők - indiaiak, nigériaiak, kínaiak - szintén bejöhetnek Magyarországra és a nagykövetségeikkel kötött megállapodás alapján Budapestről hazamehetnek. Akik pedig nem akarják elveszíteni az eddigi tanulmányi éveiket, azokkal "megállapodunk" és ha akarnak, vissza tudnak jönni magyarországi egyetemekre, hogy befejezzék a tanulmányaikat.

Szállás van, egyelőre ellátás van, munkalehetőség is lesz, a diákoknak van iskola, vannak tolmácsaink, a körülményekhez képest a dolgok gördülékenyen mennek - összegzett a miniszterelnök, megjegyezve, hogy Magyarország csak segíteni tud a bajbajutottakon, de a helyzet megoldásának és a baj felszámolásának kulcsa "nem Magyarországon van, hanem odaát".

Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán Viktor kérdésre elmondta, az oroszokkal és az ukránokkal is Szijjártó Péter külügyminiszter tarja a kapcsolatot, ő személyesen a háború kitörése óta nem beszélt senkivel. A kérdésre, hogy tervezi-e, úgy felelt: "ahogy a szükség hozza, amikor szükség van rá, akkor beszélek".

A miniszterelnököt kérdezték a paksi beruházásról. Azt mondta, Paks II megépül "menetrend szerint", reményei alapján a "mi kormányunk irányításával, úgy, ahogy elterveztük". Paks II-re szüksége van Magyarországnak és szüksége van a magyar embereknek, nélküle a magyar ipar is versenyképtelenebb lenne, és a családok rezsiköltsége is magasabb lenne. Ezért a kormánynak semmilyen oka nincs arra, hogy megváltoztassa korábbi terveit és nincs is ilyen szándéka - szögezte le.

Február eleji találkozójáról Vlagyimir Putyinnal Orbán Viktor azt mondta, a német kancellár, a francia elnök és ő is békemissziót teljesített Moszkvában. Megpróbálták elérni, hogy az ukránok és az oroszok közötti tárgyalással a háború megelőzhető legyen. A lehetőséget, azt hiszem, megteremtettük, sajnáljuk, hogy végül is ez a lehetőség nem lett valóság - fogalmazott.

Arra az angol nyelvű kérdésre, hogy mit üzen Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, Orbán Viktor angolul azt felelte, hogy nekik nincs üzenete, csak azoknak a menekülteknek, akik jelen vannak. Nekik azt üzeni, hogy Magyarország jó barátja Ukrajnának, "az ukrán emberek (...) számíthatnak ránk". Úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy az ukrán és az orosz vezetőnek tőle kellene üzenet, tanács. Ők "nagy fiúk", "nálam jobban tudják, mit kellene tenni". A magyarok kívánni tudnak és amit kívánnak, az a béke. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy ő is szívből békét kíván.


Egy másik angol kérdésre válaszolva kiemelte, hogy mindent megpróbáltak megtenni a tárgyalások érdekében. Ami most van, az háború, a háborút pedig csak tárgyalással, tűzszünettel lehet megállítani. Ez azonban nem az európai vezetőkön vagy a magyar miniszterelnökön múlik, hanem az oroszokon és az ukránokon, alapvetően az oroszokon - mondta. A magyar kormány megpróbálta előmozdítani az egyeztetéseket, felajánlotta a feleknek, hogy Budapesten folytassanak béketárgyalásokat. Magyarország mindig elérhető lesz, ha az oroszoknak és az ukránoknak a békekötéshez szükségük lesz rá - nyomatékosította Orbán Viktor.

Egy másik külföldi újságíró azt vetette fel, hogy a magyar kormány most nagyon másként áll a határokhoz érkező emberekhez, mint 2015-ben. Orbán Viktor azt mondta: a magyarok nem a kényelmes, biztonságos Nyugaton élnek, hanem a nehézségek közepén és ez évszázadok óta így van. Ebből fakadóan "mi különbséget tudunk tenni" migránsok és menekültek között. A magyar álláspont az, hogy a migránsok álljanak meg, a menekültek viszont kapják meg az összes segítséget - jelentette ki a miniszterelnök.

MTI

2022. március 03. 13:56
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
A Tisza Párt Tisza-adós (azaz adóemeléses) botránya, Tarr Zoltán és a szakértői csapat elszólásai után Magyar Péter ...
A rendőrséghez fordult Budai Gyula, miután a Tisza Párt szimpatizánsai akasztással fenyegették az M1 riporterét, ill...
A kormányfő az X-oldalán reagált az éjszaka történtekre, mikor is orosz drónok sértették meg a lengyel légteret.
Az Egyesült Államokban egy azonosítatlan légi jelenségekről (UFO) tartott képviselőházi meghallgatáson megdöbbentő f...