Orbán: aki gyors, életet ment, aki lassú, életet veszít

A gyorsaságot nevezte a legfontosabbnak a koronavírus elleni vakcina beszerzésében Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, miután tárgyalt cseh kollégájával, Andrej Babissal.

"Aki gyors, életet ment, aki lassú, életet veszít" - fogalmazott a közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy ezért nem lehet Brüsszelre várni, mert a brüsszeli vakcinabeszerzés lassú.


"Tanulni akarunk egymástól, hogy hogyan tudjuk felgyorsítani a vakcinabeszerzést" - mondta a kormányfő, miután megosztotta cseh hivatali partnerével az orosz és a kínai vakcina beszerzésével és vizsgálatával kapcsolatos magyar tapasztalatokat.

A miniszterelnök jelezte, hogy Szerbiában már tömegesen alkalmazzák a kínai és az orosz oltóanyagot, ezért megosztották a Szerbián keresztül gyűjtött tapasztalatokat is.

 


Kiemelte, a magyarok európai mértékben is kiemelkedő arányban tartják be a szabályokat, ami összefügghet azzal, hogy nemzeti konzultációt folytattak a korlátozásokról.

Így lesz a nyitásnál is - erősítette meg -, egy újabb, február közepétől március elejéig tartó konzultáción kérdezik majd meg az embereket például arról, hogy egy vagy több lépésben történjen-e a nyitás, mindenkire kiterjedjen vagy csak egy bizonyos körre.

Hozzátette, Andrej Babissal szemben van egy előnye, az, hogy neki nem koalíciós kormányt kell vezetnie, így a döntéshozatal gördülékeny lehet.

 


A tárgyaláson beszámolt cseh kollégájának arról is - folytatta a kormányfő -, hogy Magyarország megindította a gazdaság-újraindítási akciótervet.

Arról is beszélt, hogy a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) gazdasági értelemben nagyon szép reményekkel jöhetnek ki a járvány okozta megpróbáltatásból, és a korábbiaknál is gyorsabban csökkenthetik "azt a lemaradást, amit a történelem ránk mért".

Csehországról szólva Orbán Viktor hangsúlyozta: Csehországnak van egy nimbusza Magyarországon, Andrej Babis miniszterelnökről pedig mindenki tudja, hogy Európa legjobb pénzügyminisztere volt. A jó magyar-cseh kapcsolat a Csehországban élő 15 ezer magyar szempontjából is fontos - tette hozzá.


Arra is kitért, hogy Csehországban a legalacsonyabb a munkanélküliség Európában, őt követi Németország, majd Magyarország a harmadik a sorban.

Méltatta továbbá a cseh demográfiai helyzetet, azt, hogy - Magyarországgal ellentétben - Csehországban az elmúlt 20-30 évben több mint félmillióval nőtt a cseh állampolgárok száma.

Orbán Viktor kérdésre arról is beszélt, hogy most vakcinát kell szerezni, és nem most kell megvitatni azt a kérdést, hogy lehetett volna-e jobban, gyorsabban vagy másképpen tenni ezt az unióban. Hozzátette, nem érdemes sem a vakcina, sem a védekezés kérdését átpolitizálni.


Az orosz vakcinát firtató felvetésre a kormányfő azt felelte: az ezzel kapcsolatos bizalmatlanságot majd az idő megoldja.

Elmondta továbbá, hogy egyelőre több az oltásra regisztráltak száma Magyarországon - és az oltási kapacitás is nagyobb -, mint a vakcina.

"Minden nap azon dolgozunk, hogy újabb és újabb adagokat szerezzünk bárhonnan is, olyan vakcinát, amely kiállja a magyar biztonsági előírások próbáját" - jelentette ki.

MTI

2021. február 05. 15:24
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Egyszerre terjed az influenza, a Covid, és a nyugat-nílusi vírus Magyarországon.
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
A Tisza a nyugdíjrendszert is teljesen átalakítaná, ugyanis ezt várják el tőlük Brüsszelből. Ezzel szemben a kormány...
A Mátra után már a tokaji borvidéket is elérte az aranyszínű sárgaság nevű szőlőbetegség. A szőlőkabóca által terjes...
Két héten belül Budapestre érkezik Vlagyimir Putyin és Donald Trump, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana...
Senki sem törődött vele, de a különleges látogatót végül a vadvédelmi őrök távolították el.
Kétszer annyian vettek részt a második Harcosok Klubja edzőtáborban Zánkán, mint az első eseményen, de sokan még így...