Ónos eső, intenzív havazás és hófúvás - A tél felvonultatta teljes arzenálját

Minden hadra fogható munkagépével és humán erőforrásával, teljes kapacitással végzi országszerte a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 

A  közlekedőknek az ország észak-keleti részein, vagyis Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, illetve a hófúvásokban leginkább érintett területeken kell téliesebb időjárásra számítaniuk.

Sőt, a csapadékos időjárás miatt felázott talaj nyomán már az éjszakai, hajnali órákban is fákat döntött ki a viharos szél, így ilyen esetekre több megyében is számítania kell az autósoknak a nap folyamán. Az ónos eső és a tapadó hó mennyiségétől és súlyától függően pedig kisebb-nagyobb ágak is letörhetnek, amelyek akár az úttestre kerülve a közlekedést is befolyásolhatják. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ráadásul a rendkívül sok csapadék miatt a Sajó is árad, így több útszakaszon is teljes útzár van érvényben. Ezért arra figyelmezteti a közlekedőket a Magyar Közút, hogy a teljes kapacitás mellett végzett, folyamatos és ütemezett munkavégzésük mellett is lehetnek átmenetileg téliesebb útviszonyok egyes szakaszokon. Arra kérik a szakemberek az autósokat, hogy mielőtt útnak indulnak, előtte tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről és az alapján tervezzék meg esetleges utazásaikat.

Ezt a legegyszerűbben a www.utinform.hu oldalon keresztül tehetik meg, de a társaság országos és megyei diszpécserei is állnak az érdeklődők rendelkezésére, elérhetőségeik megtalálhatóak az előbbi weboldalon.

 

 

 

2021. február 11. 08:31
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Cápa marcangolt halálra egy 57 éves szörföst Sydney-ben. A férfi a barátaival ment ki a tengerre sportolni, amikor a...
Dinójelmezben, babakocsival és zsonglőrmutatványokat bemutatva is indultak futók a 40. Wizz Air Budapest Félmaratono...
Lezuhant egy kisrepülőgép vasárnap Prága Letnany nevű városrészében egy erdőben, a balesetben ketten vesztették élet...
Egyre több a beteg gyerek, alig indult el a tanév, máris sokan hiányoznak az iskolákból, óvodákból és a szokásosnál ...
Szatíroktól rettegnek az emberek Kazincbarcikán. Egy férfi a napokban az utcán támadt rá egy 16 éves lányra, aki a k...