Ők lettek az óév legszebb arcai - VIDEÓ

Összeállítottak egy listát a legszebb női és férfi arcokról 2020-ban, majd győztest választottak.

A híres 100 legszebb arc listáját évente teszi közzé TC Candler és a The Independent Critics 1990 óta. Az utóbbi 30 évben több száz millióan nézték már meg ezeket a videókat. Széles körben a nemzetközileg legelismertebb és legrangosabb listának tekintik - áll a weboldalukon. 

Úgy fogalmaznak, hogy a többi szépségdíjhoz képest ez nem egy népszerűségi verseny, és nem is országspecifikus. Nem a legszexibb testről, vagy a leghíresebb celebekről szól, inkább a közvélemény szélesítésére törekszenek. 

A The Independent Critics a világ különböző részein élő, körülbelül 20 emberből álló sokszínű csoport, akik összevetik a közönség által az elmúlt pár évtizedben elhangzott sok millió javaslatot, ebből pedig egy reprezentativ listát állítanak a szépségideálokból.

Alább tekinthető meg a körülbelül 105 ezer nő közül kiválasztott 100 legszebb:

 

A legszebbnek a 19 éves izraeli Yael Shelbiát választották.

 

2013-ban újítottak, és a közönség nyomására megalkották a 100 legjóképűbb arc listáját is, amely az évek alatt szintén hihetetlen nagy népszerűségre tett szert.

 

A leghelyesebb pedig a svéd youtube sztár Felix Kjellberg, ismertebb nevén PewDiePie lett.

 

"Szép Helénától Kleopátráig, Hedy Lamarrtól Rita Hayworthig, Marilyn Monroetól Grace Kellyig... ők most korunk legendái" - írja a The Independent Critics.

2021. január 01. 09:24
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 11., csütörtök
Magyarok milliói rajongtak érte, ő volt egykor a Jóban Rosszban híres Tamás atyája... egy ideje azonban eltűnt a ref...
family
Most pedig megmutatjuk az Ázsia Expresszből azt, ami az adásból kimaradt. Most már megtehetjük, de nagyon figyeljene...
family
Kellemes, kora őszi idő volt aznap kedden, New York-i idő szerint háromnegyed kilenc. Még egy perc volt az első becs...
family
BRUTÁLIS MERÉNYLET! - Megrázó felvételeken a tragédia, nyakon lőtték Donald Trump bizalmasát egy rendezvényen, a keg...
family