
"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis
Nyári Darinka és Kiss Ernő Zsolt idén már nagykorúak lesznek, vagyis 18 éve lesz, hogy megismerték egymást, ebből pedig már 12. éve házasok.
Darinka szerint a kommunikáció jelenti náluk a kulcsot, nincs olyan dolog, amit ne beszélnének meg egymással, és nem hagyják, hogy bármi is tabut jelentsen. Kettejük közül – saját bevallása szerint – Zsolt volt a kevésbé „lelkis” típus, felesége azonban az idők során sokat változtatott ezen.
A kommunikáció mellett a valódi partnerség is összetartja őket, ami azt jelenti, hogy teljesen egyenrangú felek a kapcsolatban, egyikük sem kerekedik felül a másikon. Mindig érzik, melyikük van éppen főszerepben – mint például a rövidesen induló Sztárban Sztárban Zsolt lesz –, és melyiküknek kell a támogató párnak, ahogy ők mondják, „hátországként” viselkedni.
Bár számos példa van arra, hogy azok a házaspároknál, akik kollégák is, egyfajta szakmai féltékenység kialakul, de Darinkáéknál az ilyesmi szóba sem jöhet, igyekeznek nem lehúzni, hanem magukhoz felemelni a másikat.
Ha viták alakulnak is ki köztük, nincs haraggal elválás, nincs haraggal lefekvés, és erre próbálják tanítani a gyereküket is.
Nemrég az Ázsia Expressben láthatták a nézők a színész házaspárt, a műsor pedig olyan rejtett dolgokat hozott felszínre a kapcsolatukban, amikre egyáltalán nem számítottak. Zsoltot hihetetlenül meglepte az az erő és kitartás, amit Darinka tanúsított az egyes helyzetekben.
A színész hajlamos feltenni a szemellenzőt, és csak a célra összpontosítani, minden mást pedig kizárni, felesége azonban a fékje tud lenni ezekben a szituációkban.

"Béke van, felejts el minden háborút" - A Háborúellenes Gyűlésen is hatalmasat énekelt Radics Gigi és Curtis

Válik a népszerű magyar DJ

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!