Egyetlen ápolónő lesz a neves nemzetközi filmfesztivál nézője

Egy svéd ápolónőt, mozirajongót hívott meg egyetlen nézőként a Göteborgi Filmfesztivál, a 45 országból érkezett 12 ezer jelentkezőből kiválasztott Lisa Enroth egy távoli szigeten, egyedül nézheti meg az ez évi fesztivál filmjeit egy héten át.

A koronavírus-járvány miatt, amikor a világ számos országában zárva vannak a filmszínházak, Skandinávia legnagyobb filmfesztiválja a Pater Noster-szigeten hoz létre egy izolált mozit egy világítótoronyban.

"Évtizedeket töltöttem el az egészségügyben hallgatva, kezelve, vigasztalva a betegeket. Úgy érzem, mára energiám lemerült" - mondta a 41 éves Enroth.

A Svédország nyugati partjainál lévő apró, mindössze 0,81 négyzetkilométeres sziklás szigeten csupán egy világítótorony és néhány épület található.

"A szél, a tenger és az a lehetőség, hogy a jelen valóságban valami teljesen más dolognak lehetek a része egy hétig, nagyon vonzó" - tette hozzá a szerencsés kiválasztott, aki naponta videónaplót fog vezetni, amelyet közzétesznek a fesztivál honlapján.

Enroth egy héten keresztül 70 premiert fog megnézni a fesztiválon, amelynek idén a közösségi távolságtartás a fő témája.

"Nagyon helyes, hogy ezt a páratlan lehetőséget az egészségügyi rendszer egyik hősének adhatjuk, aki nagyon keményen dolgozik a koronavírus-járvány ellen" - mondta Mirja Wester, a fesztivál igazgatója.

A 44. Göteborgi Filmfesztivál online formában zajlik idén. Egyetlen néző számára tartanak egy-egy vetítést Göteborgban a Scandinavium Arenában és egy moziban is.

MTI/a címlapfotó illusztráció 

2021. január 31. 13:10
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Sűrű programról számolt be pénteken Orbán Viktor: Abu Dhabiban interjúkat és tárgyalásokat folytatott, majd Dohában ...
A világ legmagasabb napraforgóját termesztette egy ukrán származású férfi az Indiana állambeli Fort Wayne-i kertjéb...
Legkevesebb 42 embert gyilkolt meg egy bűnbanda a Haiti fővárosához, Port-au-Prince-hez közeli halászfaluban pénteke...
Márki-Zay Péter — aki ma már Magyar Péter egyik legfőbb szövetségeseként próbál visszatérni a politikai színtérre — ...