Nem először buzdított halálos kihívásra, meghalt miatta egy tiszasülyi anya

Más embereket is arra biztatott, hogy bántsák magukat az a férfi, aki rábeszélt egy fiatal nőt, hogy gyújtsa fel a ruháját. Az asszony a két gyereke szeme láttára égett meg olyan súlyosan, hogy később belehalt. A halálos kihívást élőben közvetítették, a férfi nevetve nézte, ahogy az áldozat teste lángra kapott.

Szia Döme szeretnél mondani valamit?” – ezt kérdezték újságírók a letartóztatása előtt attól a férfitól, aki arra biztatott egy 36 éves, kétgyerekes családanyát, hogy egy internetes kihívás miatt élőben gyújtsa fel magát, pénzre váltható pontokért cserébe. A férfit bilincsben, vezetőszáron vitték a bíróságra, nem nézett senkire, rezzenéstelen arccal vonult be az épületbe.

Hány másodpercig? - Húszig, húszig! Gyújtsad! Majd én számolom!

A tiszasülyi anya felvett egy trikót a ruhájára, majd egy öngyújtóval felgyújtotta.

A nő ezt a kihívást elfogadta a pólóját meggyújtotta, azonban amikor a férfi 16-nál járt a számolásban, akkor olyan erősen lángra kapott a nőnek a ruházata, hogy kirohant a ház egyéb helyiségeibe kereste a férjét és az ott tartózkodó anyósát

– mondta a Tényeknek Ocsovai Ágnes a vármegyei főügyészség sajtószóvivője.

A nő férje igyekezett a lehető leggyorsabban vizet hozni, és a videón az is látszik, ahogy anyósa próbál segíteni rajta.

A nő testfelületének 36 százaléka megégett, végül a kórházban meghalt. A 28 éves férfit rengetegen hibáztatták a történtek miatt, az eset után zokogva bizonygatta, hogy ő nem tehet a tragédiáról.

Nem az én hibámból halt meg! Hanem önmagát gyújtotta föl szegény asszony!

– mondta korábban.

A rendőrség viszont csütörtökön őrizetbe vette, és öngyilkosságban közreműködés miatt eljárást indított ellene. Az ügyészség pedig kezdeményezte a letartóztatását.

A férfi 2025 május 15-e előtt is már a TIK-TOk oldalán nagy számú követőkkel rendelkezik és nagyon sok olyan párbaj kihívást intézett a követőihez, amelynek során a párbaj részt vevőinek önmagukat kellett bántani testi épségüket sérteni

– tette hozzá az ügyészség szóvivője.

A férfi ezen felül büntetett előéletű és jelenleg is felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll, így a bíróság elrendelte a letartóztatását. A döntés nem jogerős, a felbujtó fellebbezett, miután csak a családanyát tartja felelősnek a bekövetkezett tragédiáért.

2025. június 09. 16:21
Akinek Zelenszkij fontosabb, mint a kényszersorozás során agyonvert Sebestyén József és a családja, az ne papoljon n...
Újabb szörnyű képsorok készültek Ukrajnában a kényszersorozásról.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök benyújtotta lemondását, az erről szóló, kézzel írott nyilatkozatát kedden tette k...
Egy hajszálon múlott, hogy újabb fordulatot vegyen az élete.
HAZATÉRÉS - Véget ért Kapu Tibor küldetése, sikeresen landolt a magyar asztronautával a fedélzetén a Dragon űrkapszu...
időjárás-jelentés, 2025. július 15., kedd
KÜLDETÉS TELJESÍTVE! - Történelmi siker, döbbenetes felvételeken, ahogy landol Kapu Tiborék űrkapszulája, most mutat...
family
Elindult a visszaszámlálás, bármelyik percben megszülethet Vajna Timi kislánya. De előtte még adott nekünk egy utols...
family