Nem a természet szórakozott, hófehér őzet kaptak lencsevégre Vas vármegyében

A videó készítője először csak a világító füleket pillantotta meg, aztán látta, mivel is áll szemben.

Hófehér őzet kaptak lencsevégre Vas vármegyében – számolt be a különleges találkozásról pénteken a Vaol. Egy fiatal fiú természetjárás közben pillantotta meg a két fehér fület a messzeségben, később pedig távcsővel és kamerával felszerelkezve tért vissza a helyszínre, ahol sikerült is levideóznia a gyönyörű állatot.

Szinetár Csaba zoológus a Szombathelyi Televíziónak elmondta, ez a példány nem albínó, hanem leucizmus jellemző rá, ami megakadályozza, hogy a pigment, különösen a melanin az állat szőrén egyenletes elosztásban helyezkedjen el. Ez gyakran fehér foltokat, halvány színeket eredményez, ebben az esetben azonban az egész állatot hófehérré varázsolta.


A héten ez már a második alkalom, hogy szokatlan, hófehér állatot találtak hazánkban, néhány nappal ezelőtt Madárvártán egy szintén leucizmussal született füsti fecskét fotóztak a szakemberek. Áprilisban pedig szintén óriási meglepetés ért egy autóst Debrecennél, akkor azonban egy hófehér szarvast találtak az úton, és habár az agancsos gyorsan eltűnt a fák között, sikerült megörökíteni a felejthetetlen találkozást.

Címlapfotó: Facebook/Szombathelyi Televízió

2024. augusztus 16. 18:49
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...