Négytagú család szenvedett balesetet Kiskunhalasnál

A négytagú család autója egy kanyarban csúszott meg Kiskunhalas közelében. Az édesapa elvesztette az uralmát a kocsi felett és az árokban landolt. A sofőrrel utazott felesége és két kicsi gyermeke.

A négytagú család Kiskunhalas irányából Szeged felé utazott, amikor autójuk 4 kilométerre Kiskunhalastól egy veszélyes jobbkanyarban, megcsúszott. Ennek következtében az autó sofőrje, a családapa elveszítette uralmát a jármű felett és a jobboldali árokba borult. A kocsi a kerekein állt meg.

Az édesapa mellett utazott felesége, a hátsó ülésen pedig a gyerekülésekben a másfél - illetve három év körüli gyermeke. Az autóban mindenki használta a biztonsági övet, ennek köszönhetően az édesanya és a két gyermek nem sérült meg.

Az apát a mentők kórházba szállították.

A sérült sofőr felesége tudósítónknak elmondta, hogy ebben a kanyarban nagyon sok baleset történik, még nyáron is nagy gyakorisággal fordul elő. Az aszfaltra ugyanis még nyáron is lecsapódik a pára, a fényes felületű aszfalton pedig irányíthatatlanná válhatnak a járművek. Az úttest szélén látható nyomok most is arról árulkodnak, hogy a napokban is történhetett hasonló eset.

A címlapfotó illusztráció: police.hu

2022. február 01. 18:29
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Magára rántotta a forró vízzel teli felmosóvödröt egy tízhónapos kisfiú Ócsán. A gyerekhez mentőhelikopter is érkeze...
Meghalt egy 45 év körüli pizzafutár, amikor frontálisan karambolozott egy autóval, ami megcsúszott Rohodnál, Szabolc...
Szörnyethalt egy 21 éves nő és egy 19 éves férfi, miután autójukkal egy mikrobusszal ütköztek Nyírmihálydi közelében...
Az anyát gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy meggyilkolta két hetes csecsemőjét Nagydorogon. A Tények információ szer...