Navracsics: újból létrejöhet egy budapesti agglomerációs fejlesztési fórum

Újból megalakulhat egy budapesti agglomerációs fejlesztési fórum, ahol megvitathatnák a fővárost és a környező településeket érintő közös kérdéseket és fejlesztési koncepciókat alakíthatnának ki - közölte a területfejlesztési miniszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Navracsics Tibor, miután az agglomerációs települések polgármestereivel konzultált, elmondta: nagyon előremutatónak tartja a Pest megyei közgyűlés elnöke, Szabó István által felvetett javaslatot, miszerint fontolják meg azt, hogy az egykor létezett, de megszűnt Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács helyére, vagy azt újjáélesztve hozzanak létre egy térségi fejlesztési tanácsot.

Ez Budapest és a főváros környéki települések számára egy fejlesztési fórum lenne és lehetővé tenné, hogy megvitassák a közös kérdéseket és kialakítsák azokat a fejlesztési koncepciókat, amelyek a két térség számára egyaránt előrelépést jelentenének - mutatott rá a tárcavezető.

 


Navracsics Tibor közölte, a több polgármester által támogatott elnöki javaslatot megvizsgálják és amennyiben lehetőség van rá, akkor rövid időn belül ennek a törvényhozásban is megteremtik a jogszabályi hátterét.

A miniszter reményei szerint a közeljövőben meg is alakulhat a - munkanevén - budapesti agglomerációs fejlesztési tanács. Ez hasznos fóruma lehet majd ennek a kiemelt jelentőségű térségnek, ezáltal Pest megye és Budapest érdekeit jobban tudják majd harmonizálni és távlati célokat, fejlesztéseket tudnak majd megfogalmazni - mondta Navracsics Tibor.

Szólt arról is, két hete kezdődött el az a konzultáció, amelynek lényege a magyar területfejlesztési politika szakpolitikai keretrendszerének megújítása. Ennek részeként a 2014-ben elfogadott területfejlesztési koncepció félidős felülvizsgálatát végzik el az önkormányzatokkal és a térség gazdasági szereplőivel. A mostani egyeztetés már a konzultáció negyedik fordulója.

 

 

Navracsics Tibor kiemelte: Pest megye és Budapest kapcsolatrendszere meglehetősen szoros és "zaklatott" is, és ez így van a fejlesztéspolitika területén is. Míg Budapest egy főre jutó GDP-je jelentősen meghaladja az európai uniós átlagot (153 százalék), addig Pest megye az uniós átlag 59 százalékán van - mutatott rá a miniszter, hozzátéve, ebből is jól látszik az egymással szomszédos térség fejlettsége közötti szakadék.

Hangsúlyozta: miközben Budapest fejlesztését is elsőrendű prioritásként kell kezelni, oda kell figyelni a fővárost körülvevő térségre is. A mindennapi életben elválaszthatatlanul van összekövetve ez a két térség - fogalmazott.

MTI/Fotók: MTI/Illyés Tibor

2022. július 05. 12:53
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Portugália északi és középső részén újabb helyeken keletkeztek erdőtüzek a magas hőmérséklet és az erős szél miatt -...
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója határozott hangvételű Facebook-posztban utasította vissza Sándor Fe...
Nemzetközi összehasonlításban is kivételes intézkedéssorozatot vezet be idén ősszel és jövő év elején a kormány. A r...
Mélypontok, depresszió, és egy tönkrement kapcsolat terhe. Ha valaki, akkor Király Viktor pontosan tudja, hogy milye...
family
Fejvesztve menekülnek az emberek, milliókat evakuálnak most világszerte a part menti településekről. Hatalmas, 8.8 t...
family
Magyar Péterrel visszatérne az SZDSZ-es világ. Ezt mondta Kocsis Máté, a Harcosok órája elnevezésű podcastban. A Fid...
Dupla családi adókedvezmény, magasabb fizetések, édesanyák további szja-mentessége, nyugdíjkorrekció, élelmiszer-uta...