Napi tény: Ezért szaloncukor a szaloncukor

Azt már sokan tudják, hogy a szaloncukornak erős magyar kötődése van, de azt viszont már kevesebben, hogy miért nem kapott karácsonyi nevet. A válaszhoz néhány száz évet vissza kell utaznunk az időben.

Sokak szerint a szaloncukor akár hungarikum is lehetne, azonban nem egészen nálunk kezdték el először gyártani. Őse, a Papillote nevű, papírhüvelybe csomagolt fondant-cukorka volt, amit a 14. században kezdtek el készíteni Franciaországban.

Hazánkban a szaloncukrot először a 19. század végén Stühmer Frigyes által alapított, első magyar gőzüzemű csokoládégyárában készítették a Gerbeaud cukrászda kérésére.

Nevét is nem túl meglepő módon ezekből az időkből kapta, ugyanis a polgári és főúri házak szalonjában kis tálkákban kínálták ezt a fajta édességet az érkező vendégeknek.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Hazánkban akkoriban még karácsonyfát is csak a tehetősebb családok engedhettek meg maguknak, amit eleinte mézeskaláccsal, aszalt gyümölcsökkel, papírból készült díszekkel és idővel a tálkákban felszolgált szaloncukrokkal díszítettek. Ezután már nem csak egy népszerű karácsonyi édesség volt, de a magyar fenyők csillogó díszeként is használták a szaloncukrot.

2023. december 05. 17:09
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Minden idők leggyengébb almatermése várható idén, a megszokott mennyiségnek csak a harmada termett. A tavaszi pusztí...
Letartóztatták azt a férfit, aki szétvert egy vonatot Újszászon. 12 ablakot tört be és négy belső monitort is szétve...
Börtönbe kerülhet az a sofőr, aki nem adott elsőbbséget egy kereszteződésben és egy motoros elé kanyarodott Szombath...
Kis híján levágta egy motoros fejét egy szabálytalanul szállított létra a XXIII. kerületben. A vérfagyasztó esetről ...
Kút-tisztítás közben megrázta az áram, majd a mélybe zuhant egy munkás Mátraballán. A bajt az okozta, hogy a két mun...