Napelembiznisszel csaltak el egymilliárdnyi adót

A közösségi áfaszabályok kijátszásával egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy napelemes rendszerek kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet, amelyet Fejér megyéből irányítottak - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az ügyben bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoznak, tizenegy gyanúsítottat állítottak elő és hallgattak ki, közülük négy ember letartóztatását a bíróság elrendelte. Amennyiben bűnösségük bebizonyosodik, az elkövetők akár 20 évet is kaphatnak - írták.

A közlemény szerint a bűnszervezet tagjai uniós napelemes rendszerek és alkatrészek behozatalára építettek ki színlelt számlázási láncolatot: az áru első magyarországi vásárlói "strómanok irányította bukó cégek voltak", amelyek a belföldi értékesítés után nem fizettek áfát, majd a következő szinten megjelenő társaságok a fiktív számlákkal beszerzett eszközöket minimális haszonnal számlázták tovább a haszonhúzó cégcsoportnak, ezáltal a továbbértékesítéskor jelentős árelőnyhöz jutottak.

A bűnszervezet vezetője a háttérből irányította a haszonhúzó cégek ügyvezetőit, ebben segítségére volt könyvelője, aki ismerte a számlázási lánc elemeit, célját, és aktívan részt vett annak működtetésében. A három megyét és harminc helyszínt érintő összehangolt akcióban több száz nyomozó, járőr, informatikus és kommandós vett részt. A bizonyítékok mellett nagy értékű autókat, érméket, árukészletet és készpénzt foglaltak le, valamint ingatlanokat, követeléseket és bankszámlákat zároltak a bűnszervezet vezetőjénél, könyvelőjénél és tagjainál, így a jelenlegi adatok alapján a bűncselekménnyel okozott teljes, egymilliárd forintos kár megtérül - írta a NAV.

 

MTI/A címlapfotó illusztráció: facebook.com/@NAVprofil

2021. május 06. 06:58
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
KIMONDTUK AZ IGENT! - A legnagyobb titokban összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor! Most megmutatjuk az első fel...
family
Döbbenetes felvétel terjed arról, ahogy Ruszin-Szendi Romulusz vállal ellöki a Mandiner riporterét! A felvétel óriás...
family
Alig 20 centi magas és néhány kiló, ugyanakkor nagyon makacs és önfejű. A tacskókat kutyabőrbe bújt Napóleonként is ...
family
Óriási az öröm, második gyerekét várja Hosszú Katinka! Máris megmutatjuk, hogyan jelentette be a nagy hírt és azt is...
family
Óriási bejelentés, Magyarországra jön Natalia Oreiro, a világhírű sorozat, a Vad Angyal sztárja! Ő lesz most vasárna...
family