
Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben
Az elhibázott brüsszeli szankciók az egekbe emelték az energiaárakat, egész iparágak kerültek veszélybe. A recesszió elkerülése, a családok és a teljes foglalkoztatottság megvédése érdekében ezért a kormány 2022. október 1-jével elindította a Feldolgozóipari kkv energiaköltség és beruházás támogatási programot, amelyben 2022-ben 100 milliárd, 2023-ban pedig 120 milliárd forintos keretösszeggel támogatja a vállalkozások működési költségnövekedését, illetve energiahatékonysági beruházásait - közölte a miniszter.
A program keretében vissza nem térítendő közvetlen támogatást lehet igénybe venni 2022. utolsó 3 hónapjára vonatkozóan az energiaköltség növekmény 50 százaléka erejéig. Emellett lehetőség van energiahatékonysági beruházás hitellel érintett részéhez az önerőt kiegészítő, legfeljebb 15 százalékos vissza nem térítendő támogatás igénybevételére is.
Észlelve, hogy a szankciós energiafelár egyre nagyobb terhet jelent a vállalkozásoknak, a kormány korábban a program könnyítéséről döntött, így mára már azon vállalkozások is jelentkezhetnek támogatásért, amelyek energiaköltségei az árbevétel 2 százalékát érik el (a korábbi 3 százalékos feltétel helyett). Ez a lehetőség a korábbi 9 ezer helyett 16 ezerre növelte azon kkv-k számát, amelyek számára a program támogatásai elérhetők - fűzte hozzá Nagy Márton.

Folyamatosan egyeztetve a piaci szereplőkkel és érzékelve, hogy a szankciók nem csak a termelő vállalatok esetében hozzák szorult helyzetbe a kkv-kat, a kormány újabb döntéseket hozott: újabb 3 hónappal meghosszabbítja támogatási időszakot, így már 2023. első három hónapjára, azaz az új áramévben is igénybe lehet venni az energiaköltség növekményre vonatkozó támogatást. A kormány emellett arról is döntött, hogy kiterjeszti a programot a turisztikai ágazatra. Ennek értelmében a magas energiaintenzitású szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatokban érintett kkv-k is jogosulttá válnak a támogatásra. Ezzel további 20 ezer kkv előtt nyílik meg a lehetőség, hogy 2023. első három hónapjára vonatkozóan az energiaköltség növekményük 50 százalékát kompenzálja az állam, illetve támogassa energiahatékonysági beruházásaikat - sorolta a miniszter.
Összességében tehát már több mint 36 ezer kkv előtt áll nyitva a lehetőség a jelentkezésre. A kormány minden érintett vállalkozást arra biztat, hogy mielőbb regisztráljon az energiatamogatas2022 portálon - bíztatott Nagy Márton.
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését