Mintegy 800 millió forintból újult meg a Közép-Duna 15 vízitúra megállóhelye

Megújult Budapest és Pest-megye 15 vízitúra megállóhelye 799 millió forintos, vissza nem térítendő, európai uniós támogatással Szobtól Dömsödig, a Közép-Duna vízi turizmusának most lezárult komplex fejlesztési projektjében - jelentette be Schmidt Gábor, a konzorciumvezető Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke kedden Budapesten, online sajtótájékoztatón.

A vízi turizmus fellendülésére számítanak

A túrázni vágyók a 2021-es vízitúra szezon kezdetétől vehetik igénybe az új szolgáltatásokat. A fejlesztési programnak köszönhetően várhatóan fellendül a vízi turizmus a Közép-Dunán, iskolák, civil szervezetek, vállalkozások ismerkedhetnek meg a vízi lehetőségekkel, új szabadidős csoportok formálódhatnak - tette hozzá. Jelezte: a vízi turizmust érintő komplex, más túrázási módokhoz, így a kerékpározáshoz kapcsolódó fejlesztések folytatódnak, amiben az önkormányzatok fontos partnerei a szövetségnek.

Ismertette, hogy több helyszínen infrastrukturális fejlesztések történtek, néhány meglévő megállóhelyen eszközfejlesztéseket hajtottak végre, ezzel is segítve a térség vízi turizmusának előrelépését.

Fontosnak nevezte, hogy a Római-partot is bekapcsolták a Dunakanyar felfedezését lehetővé tevő útvonalba. A megújult vízitúra pontok: Szob, Vác, Göd, Dunakeszi, Dunabogdány, Leányfalu, Szentendre, Római Part, a 13. kerületi Latorca utca, Pesterzsébet, Csepel, Szigetszentmiklós, Szigetcsép, Ráckeve, Dömsöd.

Kiemelt pont lesz a Római Part

Kiemelten kezelték a váci megállót, az új csónakház kétszintes épülete egyszerre szolgálja majd az utánpótlás-nevelést és a vízitúrázást is. A másik kiemelt pont a Római Part. A Duna mellett várják az érdeklődőket a többi projektben létrejött új útvonalakon a Felső-Tiszán, a Balatonon is, a túrák megtervezéséhez a viziturapont.hu oldal nyújt segítséget - mondta.

Az ország minden területén pályáztak

Kitért arra, hogy készülnek a júliusi olimpiára, de közben energiát fordítanak a vízitúrázás széles körű elterjesztésére, az ország természeti és kulturális kincseinek megismertetésére is.

Baráth Gergely, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója elmondta: a szövetségnek az ország minden területén van pályázata, 57 megújult megállóhelyet már átadtak.

Rámutatott: nincs életkorhoz kötve, hogy ki mikor szállhat a vízre, ez az a sport, amit bármikor el lehet kezdeni. A vízi túrázás élményével a szövetség táboraiban minden évben több ezer gyermek ismerkedik meg.

Nyikos András, a BJMOKK Sportüzemeltetési Nonprofit Kft. kérdésre közölte: a jelenlegi uniós ciklusban ezen kívül nagyjából 2 milliárd forint uniós forrásból valósulhattak meg vízitúra pontokat érintő fejlesztések országszerte. Reményét fejezte ki, hogy az új ciklusban is lesznek majd újabbak.

MTI/Fotó: Facebook/Magyar Kajak-Kenu Szövetség

2021. február 09. 13:17
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family
Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese összegezte az eddig megtudottakat Charlie Kirk feltételezett gyilkosáró...
VÉRLÁZÍTÓ BOTRÁNY! - Az egész országot lázban tartja az édesapa ügye, aki rátámadt egy férfira, mert az meg akarta e...
family