28 éves, fiatalon házasodott és fiatalon elvált nőként határozott véleményem van arról, nekem mitől jó egy párkapcsolat, mitől jó egy házasság, és mi az, ami működésképtelenné teszi azt. Két ember szeretetkapcsolatában a legfontosabbnak azt tartom, hogy a felek kölcsönösen tiszteljék egymást, próbálják megérteni a másikat, és ami ugyanilyen fontos: önmagukat is. Őrizzék meg az intimitást, és valamilyen módon tartsanak fenn közös célokat, közös értékeket. Úgy tapasztaltam, ha ezek a törekvések találkoznak azzal a megmagyarázhatatlan érzelmi kötődéssel, amit szeretetnek vagy szerelemnek nevezünk, a közös szekér tolása nem kényszer, hanem mindennapi örömforrás lesz.
Az én felfogásom szerint a feltétlen, örök, és főként az egyirányú engedelmesség ebbe nem tartozik, nem is tartozhat, mert a kölcsönös bizalom és a szeretet jelenléte egy kapcsolatban szükségtelenné teszi azt, hogy engedelmeskednünk kelljen a párunknak. Az viszont bármelyik, egészségesen működő kapcsolatban előfordulhat, hogy egyik vagy másik fél igazodást, türelmet kér, azt, hogy valami úgy legyen, ahogy ő akarja, akkor is, ha párja még nem egészen érti vagy tudja, miért. Ahhoz, hogy az adott helyzetben alárendeljük magunkat a másik akaratának, bizalom és szeretet kell, mégpedig kölcsönösen.
Más ez azonban, mint amit száz éve még megköveteltek, hiszen a mai értelemben is elfogadható engedelmesség nem feltétlen, és nem egyirányú: adott helyzetben egy férfi is engedelmeskedhet egy nőnek, s természetesen a nő is a férfinak. De ketten egyenrangúak a kapcsolatban. Ezt pedig talán részben a száz évvel ezelőtti döntésnek is köszönhetjük.
Engedelmesség – egy szó, és ami mögötte van
Egykor a nőnek mindenben engedelmességet kellett vállalni – de tudjuk vajon, ez mit jelent?
A magyar nyelv értelmező szótára szerint az engedelmesség „emberi, jellembeli tulajdonság, más, felsőbb akarathoz való alkalmazkodási készség”, (…) „az ebből eredő magatartás valaki akaratának, intelmének, parancsának magfogadása, ill. teljesítése, végrehajtása; szófogadás”.
XXI. századi nőként semmi pozitívumot nem látok ebben. Látom viszont azt, hogy a régi esküvői szöveg alapján a férfi a nő életében egykor megtestesítette a „felsőbb akaratot”, és azt, hogy ezáltal akkora hatalom került a férfiak kezében, amivel könnyű volt visszaélniük. Épp ezért, számomra kifejezetten furcsa egy-egy régebbi szövegben, amikor egy személyleírásban a pozitív tulajdonságok között szerepel az asszonyi engedelmesség. Különösnek tartom, hogy a lányokat, sőt felnőtt nőket is ezzel a szóval dicsérték – s még furcsábbnak vélem azt, ha ma is megteszik ezt –, mert nehéz elképzelnem, hogy egy olyan kislány, akinek az engedelmesség a legjobb, leginkább kiemelhető tulajdonsága, miképp tud felelősségteljes érett nővé válni. Ahogyan azt is, hogy egy mindenben engedelmes nő hogyan tud igazi, megértő és megértett társa lenni férjének.
Mégsem ítélem el azt a társadalmat, amiben mindenben engedelmeskednem kellett volna a férjemnek, mert nem ismerem eléggé, és ha ismerném is, csak a mai agyammal tudnám megítélni. Valószínűleg voltak jó dolgok, amik ma nincsenek, és voltak szörnyűségek, amelyek miatt örülhetünk, hogy változott a világ. De azt nem tudhatjuk teljesen megfejteni, mit érzett 300 éve egy nő, vagy miképp szerette, tisztelte őt a férje, mert erről nincsen elég információnk.
Arról viszont igenis gondolkodhatunk, hogy a mi életünkben mit jelent engedelmesnek lenni.
